EKF - új hozzászólások

Ötletfal - A kérdező polgármester

Tue, 21 Feb 2012 23:52:00 +0100

régóta mondogatom, hogy a tervtanácsok [jelen esetben a polgármester mint gyűjtőfogalom is ide értendő] összetétele nem csak építészekből kell, hogy álljon. az építészet összművészeti mozgalomként is értelmezhető, ha ugy tetszik, akkor totális közügy. ezért sokkal pontosabb eredményre jutunk, ha a tervtanács mondjuk társadalomtudósból, filozófusból, történészből, írókból és építészből áll. a jó polgármester maga köré szervez egy tanácsadó testületet. olyan emberekből, akik el tudják magyarázni egy-egy döntés társadalmi, gazdasági, művészeti, stb következményeit. ha létrejön ez az ideális állapot, akkor lehet hosszú távon gondolkodni. akkor lehet tárgyalni a civilekkel, mert meglesz a kommunikáció képesség. ez garancia arra, hogy az építészeti problémáktól kissé eltávolodva részletesebb, minőségibb döntések jöjjenek létre. a tv mellett szerintem web2 és közösségi médián keresztül lehet kommunikálni, az alulról jövő civil vonal elkerülhetetlen. ugyanakkor nehezen tudom elképzelni azt a helyzetet h egy élő műsorban az önkormányzat -polgármester- bevállal egy korábbi álláspontjával ellentétes felvetést és annak megértése és elfogadása után véleményt változtat. bár ez pozítiv szerep.....

Szerintem - komolyzene

Mon, 20 Feb 2012 11:52:40 +0100

Az ÉS legutóbbi számának hátoldalán Csengery Kristóf nosztalgiázik kissé dalest-kritikájának bevezetésében a polgárinak számító vonósnégyes- és dalestek megritkulásáról mai hangversenyéletünkben. Valóban, itt Pécsett is, amíg élvezzük a nagyszerű, új hangversenytermünk változatosnak és jelentősnek mondható programjait, mintha megritkultak volna a kamarazenei események. Ha koncert, akkor Kodály Központ-elven nem mindenféle formációnak szerencsés a gyönyörű nagyterem, sem léptékében, sem nézőszámban. (Egyébként kíváncsi vagyok, mikor jelenik meg szóhasználatunkban a MüPa-hoz hasonló rövidítés. Láttam már KoKö-t leírva, de az nem túl szerencsés.) Egy vonósnégyes - még ha világhírű is - nem hiszem, hogy megtöltené a nagytermet.
Szerencsére - szinte véletlenül - találkoztam egy rendhagyó kezdeményezéssel. (Rendhagyó? Ma. Talán. A 70-es, 80-as években számos példát láttunk erre Pécsett is.) A Caflisch cukrászda (kávéház?) szombat esti rendezvényén a Villányi Vonósnégyes koncertezett. Tagjai Deák Márta és Endrei Eszter hegedű, Deák Anna mélyhegedű és Janzsó Ildikó gordonka, valamennyien a Pannon Filharmonikusok jeles művészei. Fontos és figyelemreméltó, hogy egy zenekar művészei különböző kamarazenei formációkban is aktívak legyenek. Az említett kvartettnek hallható múltja van hangzásban, együtt-játékban, repertoárban. Hallható, mert a zenélés öröme náluk hangzásbéli minőségben jelentkezik. Kimunkált részletek, stílushűség, hangzásarányok egyensúlya jellemző játékukra. Műsoruk összeállítása az alkalomhoz készült: nemes értelemben vett szórakoztató muzsika szólt a kávéházban. Haydn-től a latinos ritmusoktól hemzsegő Michael McLean-ig játszottak vonósnégyeseket. Külön érdekességként talán Tillai Aurél tanár úr (fiatalkori?) vonósnégyesének két tételét említem. Megszólaltatása egyáltalán nem könnyű, hiszen kiderült, hogy Tillai tanár úr - aki műveiben és interpretációiban elsősorban vokális területen közismert - milyen jól és virtuózan kezeli a vonós hangszereket.
Talán reménykedhetünk a hasonló alkalmak folytatásában. A kávéházat működtető P. Horváth Tamás mindenesetre elkötelezett a hasonló rendezvények szervezésében és folytatásában. Talán az érdeklődő közönség is megszokja ezen ma már szokatlannak mondható rendezvényeket. Ha kis morgásnak is hangot adhatok az eléggé ki nem fejezhető ujjongás mellett, akkor megemlítem, hogy az előadók majd biztosan megszokják, hogy a művek között időt hagyjanak a kávéházi létnek és a személyzet sem fog mondjuk egy lassú tételben kiszolgálni.

Ötletfal - Fekete piac a gyerekeknek!

Sun, 19 Feb 2012 13:57:01 +0100

Még újabb információ: a város mégse tartja idén a piacot.

Ötletfal - Tour de Torony

Sun, 19 Feb 2012 13:55:22 +0100

Legújabb információ erről az ötletről: az Önkormányzat átveszi, és szeptember 1-én, a pécsi napon, meg akarja tartani az első futás versenyt. Az egész attól lesz sikeres, ha elég és jó reklámot csinálnak róla. Szerintem az összes magyarországi fútóklubot kénne informálódni.

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Sun, 19 Feb 2012 13:40:20 +0100

Péter képzőművészeti példája után a világhálón találtam egy másik holland példát is - ezúttal mait, fotón:

http://hpals.blogspot.com/2012/02/only-in-holland.html

Jó példa arra, hogy a hollandoknál a köztér télen is köztér. Sőt, igazából itt a csatorna jege lett az ideiglenes köztér. Nem biztos, hogy élnék a holland példa kínálta lehetőséggel, de azért jópofa példa, párhuzamnak.

Szerintem - Zsolnay Kulturális Negyed

Thu, 16 Feb 2012 19:07:51 +0100

Pécs gyönyörű város. Emberi felelősségünk megóvni, őrizni és fenntartani minden kuturális örökséget, amelyre büszkék lehetünk!
A magam részéről meghatónak és példamutatónak találom, h egykori osztályfőnököm, Kehidai László a Zsolnay örökség fenttartásáért folytatott küzdelme, munkája és kutatásai időt, energiát nem kímélve sokunk számára figyelemreméltó.
Azt gondolom, aki iylen odaadással, megszálottsággal és alázattal tud kiállni évtizedek óta egy nemes cél mellett, az mindenképp tiszteletet és figyelmet érdemel!

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Thu, 16 Feb 2012 16:00:26 +0100

Tök jó az ötlet, amire az egyik első reakcióm, hogy nem csak hogy jó, hanem kis költséggel és adminisztrációval megoldható.
Aztán miután tájékozódik az ember rádöbben, hogy a legegyszerűbb dolgokat is lehet bonyolítani addig, amíg az embernek a kedve is elmegy az egésztől. Remélem Zoránnak nem megy el a kedve (sőt, lehetőleg más is kedvet kap hozzá) és sikerül olyan forgatókönyvet készíteni amit a jövőben gyorsan lehet aktiválni is, mert mediterrán ide-oda, tél lesz jövőre is.
Simon említette valamelyik Amszterdami teret, ahol hasonló kezdeményezések otthonra lelnek - ennek azért nagy hagyománya van, azon a vidéken. Nekem az a Pieter Bruegel kép jut eszembe (ami mellesleg éppen Amszterdamban van...) ahol a városka főterének befagyott jegén sportol, dolgozik, beszélget a városi polgár - megtölti élettel a teret...és elképzelem a mi terünket is. Jó lenne. Rajtunk múlik.

Link a képhez:
http://www.ibiblio.org/wm/paint/auth/avercamp/rijks-winter-landscape/rijks-winter-landscape.jpg

Tízsoros

Sat, 11 Feb 2012 22:49:26 +0100

Remélem, hogy a moderátor nem tartja szimpla reklámnak, ha felhívom a figyelmet arra, hogy a www.podo-pro.hu-n megjelent két cikk az építész-társadalom sanyarú helyzetével és az ebből való kilábalás lehetőségével kapcsolatban. Az aktív pécsi építészeknek ajánlva...

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Fri, 10 Feb 2012 10:53:39 +0100

Zorán, kár, hogy nem olvastam előbb az utosó hozzászólásod!
Akkor nem a lelkes támogatás hangjá ütöttem volna meg, hanem azt a szomorú tehetetlenségét, amit mindig érzek, amikor elvérzik egy jó kezdeményezés.
Milyen okok és körülmények leküzdhetetlenek? A tér itt van, a hó is. A város felkészült a télre: vannak autói, kotrói, emberei... (ezt olvastuk ősszel a sajtóban) Akkor most miért nem lehet ezeket az erőket egy napra ide öszpontositani, és már kész is. (Mert egyébként hol dolgoznak? Nem látszik a takaritottságon) Bizonyára sok ember is megmozdulna, hogy a szánkóval együtt lapátot is vigyen és besegitsen!
Konstruktiv hozzáállás ez. A többi az szócséplés.

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Fri, 10 Feb 2012 10:41:58 +0100

Nagyon nagy ötletnek tartom! Tegnap, amikor gyalogosan küzdöttem a hóbuckákon, tovább fűztem magamban ezt a felvetést! A Ferencesek utcája, a Mária utca járhatatlan. Nem Tudom a Király utca jobb-e. De mennyire jó lenne, ha azt a rengeteg havat, ami a belvárost ellepi, és senki nem tud vele mit kezdeni, kihordanák a térre, hogy még izgalmasabb szánkópálya épülhessen! Dupla haszonnal járna!

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Thu, 09 Feb 2012 20:58:01 +0100

Ha nem is rajzban, de szövegesen készítettem terveket, leírásokat, és ma a az érintettekkel tárgyalóasztalhoz is ültünk. Sajnos az ötlet elvérzett, de a tárgyalás nem volt haszontalan. A hozzáállás ugyanis konstruktív volt, de az okok sajnos ennyi idő alatt leküzdhetetlenek, és a körülményekben, illetve a rendszerben keresendők. Az eredmény az együttműködési platform megszületése, és tavasszal részletes tervet dolgozunk ki közösen, amelyet a városháza a jövő télre akciótervi szinten kezel, és az adódó helyzetre ennek alapján kész reagálni, a terveket megvalósítani. Bővebben lásd a HASZNOSÍTÁS gombra klikkelve!

Köszönöm mindenkinek a támogatást, jövőre újra! :)

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Thu, 09 Feb 2012 17:48:13 +0100

Szerintem tovább kellene lépni!
Készítsen valaki egy nyomvonal tervet és egy megvalósíthatósági műszaki leírást.
Ezután azt már csak be kell árazni és máris kézzelfogható dologról beszélünk!
Nem?

Ötletfal - PÉCSI SZELET - a gasztro verzió

Wed, 08 Feb 2012 20:09:53 +0100

Jó ötletnek tartom!Bár a tapasztalatom az,hogy ötletek szintjén nagyon sok kreatív gondolat megáll!Én felajánlom a mascarponés répatortánkat(ADDO Étterem & Restaurant) a köz hasznosítására.A receptet nem árulhatom el,és ha megkérdezel bárkit az ízeiről,garantáltan nem mond rosszat!Én a húst elfelejteném,még a utcák is azzal vannak kikövezve...

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Wed, 08 Feb 2012 19:55:30 +0100

Az ötlet jó. Annyi kiegészítés, hogy máshol is van ilyen, pl. Szombathelyen.
Kialakított szánkópályának akkor lehetne értelme, ha lenne hóágyú (ahogy Szombathelyen). De amíg a sípályán sincs, addig csak álmokról beszélünk. Viszont most, hogy van hó, nem kell semmi különös dolog a szánkón kívül. Cselekedjünk, és menjün szánkózni. Ennnnnyi! :)

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Wed, 08 Feb 2012 14:43:00 +0100

Nagyon jó ötlet, csak sok a hegyes és az éles díszítőelem, a kedves tervezők - csak úgy, mint a Kossuth tér és a Jókai tér esetében - a 10 éven aluli lakossággal nem számoltak. Pl. a terepasztal a sarkaival a tér alján gyilkos fegyvernek is beillene.
De vannak olyan sávok, ahol ez megvalósítható, támogatom az ötletet!

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Tue, 07 Feb 2012 20:40:28 +0100

Nagyszerű ötlet! Ifjúkoromban vagy a Kaposvári utcán, vagy a Péter utcán szánkáztunk ilyenkor, de a megérkezés az autókjárta Hunyadi útra mindíg kétesélyes volt. Itt kevés ráfordítással biztonságosan lehetne téli-örömözni. Még forró csokit is lehetne kapni a tér valamelyik üzletében. természetesen a gyerekek örömére.

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Tue, 07 Feb 2012 18:28:23 +0100

Szerintem is jó ötlet, bár én egy kicsit szkeptikus vagyok, de hiszek a 'gránitban' és hiszek az ész feltámadásában, még ha az kínai is, -mármint a gránit, ami nem azért sárga, mert kínai... szkeptius, mert későnyáron koradu. "mutatványos kerekesek" ejtették ámulatba a járókelőt, végre élt a tér, mindenki tátotta száját, hogy nem csak pl. Londonban lehet ilyesmit látni, erre jött két 'térőr', kik véget vetettek és elzavartak ahelyett, hogy ők is tátották volna, mert hát utasítás fentről, mert nem tudnak észtelen döntéshozók mit kezdeni azzal ami valami, pedig nem kéne sok, csak élni hagyni ...ezért azt javaslom a számkópálya támogatása mellett, hogy szóljunk Bencsik Istvánnak, elég már a sok újjból, csináljon a tér sarkába egy bazi nagy fejet, amely fúj piszkosul, levegőt ki a szájából, és életet teremt és észt ád...tényleg, lesz ott szánkókölcsönző is, vagy akinek nincs ródlija annak be kell érnie egy nejlonzacsival?

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Tue, 07 Feb 2012 16:43:34 +0100

Egy éve bejegyeztük a Kossuth tér 2010 egyesületet,amelynek az lett volna a feladata,hogy eseményeket szervezzen a térre!Korcsolya pályát szerettünk volna,a KUBI nem engedte,mondván az konkurencia a városi jégpályának!
Nagyon vicccces!!!!

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Tue, 07 Feb 2012 12:02:54 +0100

Mi már elkezdtünk intézkedni... szánkópályák gyűjteménye Pécsett:

http://kulturka.hu/tartalomkezelo/tartalom/szankopalyak_pecsett

A térkép publikusan szerkeszthető!

>Simon: az Alföldön a negyedakkora szülővárosomban évek óta kiválóan működik a főtéren a kezdeményezés. Sőt, esténként szabályozni kell a tömeget.

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Tue, 07 Feb 2012 11:33:20 +0100

Ha azt szeretnénk, hogy legyen is belőle valami, be kell bizonyítani a döntésre jogosultaknak/kompetenciával rendelkezőknek/ anyagi és-vagy technikai eszközöket biztosítóknak stb. (a megfelelő rész aláhúzandó), hogy van erre igény, derű, és népszerűség... ehhez pedig valami "spontán" "flashmob" lenne célhoz vezető. 10-15 szánkóval kimenni, agyba-főbe csúszkálni, hóemberekkel kijelölni a slalompályát, videózni és youtube-ozni persze... , és akkor erre alapozva márciustól októberig összegründolni a hó esetén mozgósítható feltételeket.

Ötletfal - Szánkó-city – szánkópálya a Széchenyi téren

Mon, 06 Feb 2012 20:27:52 +0100

Klassz ötlet!

Még nem tartottam a szöveg végén, már gondoltam, hozzá teszem azt, hogy a Kossuth téren minden télen kis műjégpályát kénne üzemeltetni... :-)

Amszterdamban már hosszú évek óta csinálják ezt oriási sikerrel a Leidseplein-en, és három hete Maribor központjában is láttam egy ilyent. Ez nem is az Önkormányzatnak musszaj csinálni: masszek üzletként is mehet. Fontos az, hogy ott bérelni lehet korcsolyákat, meg mellette legyen forró kakaó vagy forralt bor kapható. Egy kis vidám zene se árt.

Szerintem - kiállítás, képzőművészet

Mon, 06 Feb 2012 15:00:08 +0100

A Pécsi Gyermekotthon
Csontváry Stúdiójának kiállítás a Civil Közösségek háza
Gebauer Galériájában. 2012. február 1-től 22-ig.

Egy kiállítás jelentőségét, személyes érdekeltség szempontjából felvethető fontosságát megítélni nem kockázattól mentes művelet. Nem mintha ebben a pillanatban az éppen most megnyílt Csontváry állandó múzeumi kiállítás mellett lenne egyáltalán jelentékeny mutatvány Pécsett. De felfigyelni, mint valami apró, kis izgalmas neszre, mégiscsak lehetséges. Ilyen az a kamarakiállítás, amelynek megnyitója maga is megrendítő élménye lehetett annak, aki a zimankóban ellátogatott a Civil Közösségek Házába. És nemcsak azért, mert a falakon azoknak a gyerekeknek a munkái láthatók, akik többnyire rajtuk kívül álló okok miatt számos lelki természetű zavarral küszködnek, akik körül szociális és egzisztenciális bizonytalanságok felhője miatt sem jelenük, sem jövőjük kontúrjai nem egészen kivehetőek. Vagy kivehetetlenebbek, mint a családban élők, kevésbé konfliktusos körülmények között élők esetében. Magam a Csontváry Stúdió létrejötte körül bábáskodtam is valamennyire 25 évvel ezelőtt. Most szólhattam ennek a 25 évnek némely értelméről. A Platthy István vezetése alatt „felnövő” képzőművészeti szakkör ma már több segítővel, viszonylag megalapozottabb szakmai-fizikai feltételek között működik. De szubjektív adottságai mintha cseppet sem változtak volna. Az itt létrejövő műtárgy létrejöttének alapvető oka, vagy a hozzá vezető utak indokai ma sem az esztétikai-gyönyörködtető funkciókkal írhatóak le. Nem az előadás technikája nyűgöz le a falra akasztott lapok láttán, amelyek a negyed évszázad leginkább jellemző útjait közvetítik. Sokkal inkább a neveletlen és keresetlen tónus, ami semmi egyébre nem támaszkodhat, mint az indulatra és annak kifejezését éppenséggel lehetővé tevő elemi mozdulatra. Amit a véletlenek, ösztönösség és szűretlenség sokkal jobban jellemez, mint a tanult forma. Ami nem törődik az értés, vagy lefordíthatóság kérdéseivel, hiszen számára minden jóval titokzatosabb, mint egy világos kifejezés. Olykor nem is tekintik ezek a fiatal alkotók a világosságot értelmesnek. Igaznak sem. Zavart valóságokban léteznek, ahol a közlés értelme, igazsága és formája igen gyakran mindennek ez ellentétében élhető csak át, ahol hamis és igaz valóság egyformán kocsonyás közeg, ahol egy szilárd, megtámaszkodásra alkalmas pontot találni szinte csoda. De a stúdióban kísérletet tesznek erre. Akárhogy, akármivel, akármikor. Az „én” megragadásának tetszőleges műveletei között a kiállítás megnyitóján ezért jelentett szívszorító élményt, amikor Horváth Anita és Bogdán Tibor az Edda egyik számára (Álmodtam egy világot magamnak) táncolt. Túl minden mozgásos konvención, reszketve az izgalomtól, ilyen típusú állóképesség hiányában lihegve, izzadva, de elragadtatottan, félelemmel teli vállalásként. Több, mint amit műalkotás ad az embernek. Stilizálás persze, meg hivatalos alkalom, de élet is, nyersesség is, erotika is az eredeti szagos nedves változatból, és micsoda zavarok micsoda feloldása! Aztán Bogdán Tibor és Jovanovics Zoltán zenélése. Valamit tanultak talán zenélni, de amit csináltak, amiről énekeltek, az sokkal inkább magában való tudás és tehetség volt, az elsöprő erejű kifejezési kényszer megmutatkozása, mint valamilyen begyakorolt, jól elsajátított darab továbbadása. Itt született meg a szemünk előtt egy ballada. Az árvaság, rokkantság, fizikai nyomorúság és már csak ezért is az esélytelenség, a lemaradás ketrecébe zárt fiatal lélek felszabadulás iránti vágya, egyszersmind esélye. Tömörré vált a levegő néhány pillanatra ebben a kis térben. Nagy öröm, nagy megkönnyebbülés közegévé vált nemcsak az alkotók, hanem közönségük számára is. Ezeknek a szó szoros értelmében hátborzongató és nagyszerű pillanatoknak a létrejötte miatt kellett időznöm a galériában. Az érzékekkel letapogatható élmény mélysége nem véletlenül lesz itt Csontváry képeivel együtt emlegetve. És a képek a falakon annak a küzdelmes 25 évnek a dokumentációját jelentik, amelyben - mit sem tudva mindarról, ami az úgynevezett művészet berkeiben ezalatt lejátszódott – a világ egyetemes művészetének normái és formái is felfoghatók lettek.

Szerintem - kiállítás, képzőművészet

Tue, 31 Jan 2012 12:54:24 +0100

Boda Miklós Immagini című fotókiállítása nyílt meg január 30.-án a Nevelési Központ Művelődési Házának galériájában. A 88 képet beharangozó plakáton ott vannak a munkák alkotójának szavai. Pontosak, eligazítóak, érdemes idézni őket. „Egy kis zalai faluban születtem 78 évvel ezelőtt. Az itteni „kisiskolában” tanítottak a szüleim mindvégig, négy gyermekük taníttatásáról is gondoskodva. A budapesti „bölcsész” tanulmányok befejezését követően a Pécsi Egyetemi Könyvtár munkatársa lettem, s néhány kisebb kitérő után „átigazoltam” a ma már egykori kollégánk, Csorba Győző nevét viselő Megyei Könyvtárba; innen mentem nyugdíjba… A család mellett még ma is hadra fogható vagyok két fontosnak érzett területen. Az egyik: a pécsi (és olasz) vonatkozású művelődéstörténeti kutatás és publikálás, különös tekintettel a középkori egyetemre és Janus Pannoniusra. A másik a fotózás, melynek szeretete, úgy tűnik, elkísér mondhatni a bölcsőtől a koporsóig. Országot-világot rengető sikereket nem értem el ugyan, de kiállító fotósnak számítottam már az egyetemi évek alatt, majd szeretett városunkban is, melynek kerek 50 éve vagyok lakója. Fotós érdeklődésem fenntartása szempontjából sokat jelentett, hogy 1987-ben tagja lettem a számos kiváló fotóművészt pályára állító Mecseki Fotóklubnak. A klub színeiben részt vehettem hazai és külföldi csoportos kiállításokon, de számos egyéni is kiállításom volt a Művészetek Házában, a Civil Közösségek Házában, hazai és külföldi könyvtárakban, s nem utolsó sorban a Mecseki Fotóklub Galériájában. Fotóim a könyvkiadásban is hasznosultak. Példa erre a Csorba Győző 1947-l948. évi római feljegyzéseit közreadó kötet, melynek borítóján két fotóm látható. Az egyik a Római Magyar Akadémián készült, melynek az 1980-as években magam is ösztöndíjas lakója lehettem két féléven át, mintegy Csorba Győző nyomában járva. Tulajdonképpen ekkor jegyeztem el magam végképp Itáliával, melynek „következményei” e kiállításon is láthatók. És ugyanekkor vált mindmáig tartó „káros szenvedélyemmé” az Itália-központú utazásszervezés, hasonló érdeklődésű kollégák és barátok számára. ’Útleíró’ fotókat készíteni sohasem állt szándékomban. Az odakint készült fotók jelentős része, ha meggondolom, akár idehaza is készülhetett volna, s ha mégsem idehaza készültek, arról az ihletadó Itália tehet, - mondhatni - szűnni nem akaró szépségeivel és értékeivel. No meg a fényképezőgépem, az a rusnya Canon EOS, mely sohasem akar itthon maradni, ha Olaszországba vezet az utam. Egyik kiállításom meghívójára az alábbiakat írtam: Jó fotót, ha egész lényünket beleadjuk, bárhol készíthetünk. Külföldön is. Én Itáliával próbálkozom évek óta, meglehet, reménytelen szerelemmel.”

A kiállítás – ha tetszik – ideáltipikus megmutatkozása annak a gondos és tisztes értelmiségi magatartásnak, amely megengedheti magának a dilettante szabadságát, és annak az eredetiségért, technikai perfekcióért folyó könyörtelen versenynek az átlépését, ami a fotográfiában is a sikerképesség egyik garanciája. A fénykép – régebbi munkákban, a nyolcvanas évek római ösztöndíjas világának felvételeiben még analóg, később digitális formátumban – elsősorban dokumentatív funkciójában áll előttünk. Létrejöttének közege az idegenben tartózkodás ideje, tárgyához való viszonyában meghatározó az idegen rácsodálkozása a szokatlanra, érdekesen szépre, rútra, meghatóra, mívesre, természetesre és mesterségesen létrehozottra. Ezt a formát és ezt a fényképfunkciót ma színes és képes magazinok ezrei professzionális fotográfusok fantasztikus masináival tízezerszám produkálják. Mikro és makró irányban is végtelenné távolodni látszanak a határok a dokumentáló fényképezés előtt. Ehhez adódnak mindazok a műhelylehetőségek, amelyek a képfeldolgozási szoftverek révén áll a kreativitás segítségére. Komolyan felfogva e peremfeltételeket, valamikor fényképezéshez kedvet érző nemzedékeknek kellene bénán megállniuk. Ez szerencsére nem következik be. Mert igaz ugyan, hogy a modern publicitás nagy alakzatai többnyire nem a milliárdnyi képalkotó berendezés (akár telefon) vagy tudományos képalkotó eszközök képeinek befogadására szakosodtak, az említett eszközök is a képi valóságot hozzák létre, ha tetszik szubkulturális jelentőségű reprezentációját jelentik az életünknek. A dokumentálás, a leleplezés, tényrögzítés eszközeiként gyakorlati funkciókat teljesítenek ki. Mint más, ezekből az adottságokból és követelményekből Boda Miklós alig csippentett ki valamit. Képfelfogásának középpontjában a valóságos tárgyak, és tulajdonságaik maradnak. Abban a formában, amelyben az éppen adott érzékelés eszköze, a látás és tapintás, az ezeket irányító elme megbocsátható felületességgel időz. Ez a nagy tisztességgel és adatgazdagsággal meglepő szemlélet azonban nem hagy ki semmit a megjelenítés történeti múltjának eszközei közül, de mindenre úgy néz, és azt az eszközt választja, ami elsősorban a tárgyának felel meg. Az albán koldusasszonynak a Piazza Venezián, vagy Szardínia tengerpartján a baljós-kegyetlen sziklaformációknak. Neki, a fényképésznek is megfelel persze mindez, ezért mondhatjuk, hogy az összes sztereotípia ellenére is saját képeket látunk. Kivágásai biztosítják elsősorban a harmonikus formaegyütteseket. Holt biztos középpontok vannak a képeken, nagy szilárdságú szerkezetek a kompozíciókban, nemigen látunk labilis elrendezést. A valóság – amihez a kiállítás dokumentumai viszonyultak, vagyis az utazó Itáliája – amúgy oly mértékben nagyszerű, gazdag, tagolt, egzotikus, hogy rá lehet hagyatkozni az átlagosan jó kamera adottságaira és már úgy is lehet jó képet létrehozni. Boda Miklós azonban nem felületes. Tudja, hogy mi hordoz értéket és, hogy az érték miben mutatkozik. Igyekszik ebből felvillantani valamit. És még mindig a dokumentumfunkciókhoz tartozóan kell felemlegetnünk, hogy a járatlan utak szemléje közben értelemszerűen jutunk olyan tájakhoz és falvakhoz, városokhoz, olyan arcokhoz és erődökhöz, sziklaformákhoz és antik monumentumokhoz, amelyeket életünkben valószínűleg sohasem fogunk szemtől szembe látni. Hacsak Boda Miklós fényképei nyomán magunk is fel nem húzzuk a túrabakancsot. És ha viszünk kamerát, akár versenyre is kelhetünk Boda Miklós kedves tárgyilagossággal fényképezett dokumentumaival.

Szerintem - kiállítás, képzőművészet

Mon, 30 Jan 2012 17:07:15 +0100

Ha itt valami egyedülálló….
Újra megnyílt a Csontváry Múzeum

"...Ezernyi súlytalan lebegő látomás
S ezekből kell valóságot teremtenünk..
Irgalmazzatok nekünk mi folyton a jövő s a végtelen határain
Harcolunk az emberek helyett
Irgalom tévedéseinkért a bűneinkért irgalom...".

Guillaume Apollinaire: A szép vörösesszőke (1911).

Most megint itt van Pécsett Mosztár, Libanon, Jeruzsálem...Kosztka-Csontossy- Csontváry festményeinek jelenetei. Az egyetemes történelem örök tereinek gondoltuk mindig ezeket a városokat, Mára Csontváry Kosztka Tivadar és a magyar kultúra ápolására hivatott muzeológusok jóvoltából lesz újra Pécsett is felfogható, hogy sokatmondó ez az egész leginkább csak az európai magyar számára lehet. Illetve azok számára, akik az európai történelem és kereszténység, valamint a "modern kor" metszéspontjában kívánják a korszakhoz kötött jelenségeknek az értelmezését elvégezni. A Csontváry képek üzenete az emberiség léptékének is megfelel azonban, mégha vonatkozásai főképpen a Monarchia Első Világháborút megelőző átalakulásának idején a Monarchia polgárának "az aranykor" iránti lokális érzékenységét érzékeltetik. A Csontváry Múzeumban és a bemutatott képekben az európai politika várható döntései, a századforduló kulturális klímája, a kereszténység különösen érzékeny pozíciója, valamint a mindezeket speciálisan feldolgozó alkotó személyesség mindvégig rekonstruálható marad. A művek – még nem tudjuk egészen pontosan megfogalmazni az állítás minden részletét - új ismeretelméleti kereteket teremtenek, új világot és új eszmerendszert sejtetnek, melyekről a kortársaknak is csak sejtelmei voltak. De a magyar művészet történetében mégiscsak Csontváryval nyílik meg a perspektíva, melyben a személyesség önértékű kifejezésmódjai adnak áttekintést az érzékelés és tudat mindeddig rejtett, vagy mellékesnek tekintett minőségeiről. És az igazi szabadságról, a szellem igazi szuverenitásáról.

Csontváry a bizonyosságok embere volt. De miért a velünk organikus történelmi kapcsolatban álló Keleten, vagy Kelethez közeledésben jut a bizonyosság közelébe? Mert a magyarság európai sorsában a Kelettől elszakadás "forgatókönyvei" váltak meghatározóvá és ezekkel Csontváry nem vállalhatott közösséget. Bizonyossága a "Nyugat alkonyában" csak közbülső megoldás lehetett. Az igazi megoldás számára a Kelet visszahódítása. Istenkeresésében nincs hisztéria, mint másokéban, akik az "egész" fikcióját kívánják láttatni és nyugtalankodni kezdenek, ha annak fragmentumait találják csak. Kérdés csak ott van, ahol válasz is - írta Wittgenstein. Csontváry azonban a válasznál kezdte, intellektusában ez a legegyszerűbb észjárású emberekre emlékeztet. Nyitott kapukat dönget, aki a "törött egész" érzésével újdonságokat kíván Csontváry műveiben felfedezni. Csontváryban nem véletlenül gyökereztették most már nemzedékek a hitüket, hogy a töredék létezés, kívülállás, az álmodás joga, a szólás különösségének képessége magasabbrendű alternatíva, mint a "naggyá nem lenni gyalázat" (Jevtusenkó) perspektívája. Töredék a töredékkel érintkezik, amikor ember és természete érintkezésbe kerül. Mielőtt azonban elidőznénk e körnél, értékeljük a tényt, hogy a speciális érintettségű és ihletett festő spontán módon, vagy legalábbis rejtett lelki előkészítés, belső motivációk nyomán jut a következtetésre, hogy a történelem nyomába kell szegődnie. A történelem geográfiájából azonban esetlegesen válogat. A Szentföld kivétel. Mária kútja egyebek mellett egy sajátságosan mitizálódó "nő és férfi" kapcsolat személyes érdekeltségeket is felmutató elbeszélése. Hogy valóban centrális fontosságú helyszíneket keresett volna fel Csontváry? Meglehet, hogy ezeket ma már mi is Csontváry észlelései után tekintjük azoknak. Csontváry romantikus „ihlettségében” miért ne talált volna rá az európai tér-, és időszámítás lehetséges kezdőpontjára? Nem kétséges, a Csontváry Múzeumban kiállított képek célja az idő és ember sűrített helyzeteinek, együttműködésének, erkölcsi fordulópontjainak éles fénnyel történő megvilágítása. Szerencsére, Csontváry nem talált programjának formába öntéséhez más módszert, mint amit a müncheni akadémia korszakáig, 1894-ig kialakított magának. Talán érdemes figyelni a "fejlődés" mozzanatára Csontvárynál. Merthogy plasztikai-vizuális nyelvében az "Almát hámozó öregasszonytól (1892)" a "Tengerparti sétalovaglásig (1909)" alig találhatunk számottevő, jelentéseket alapvetően módosító formai változást. Pedig az életmű e tíz év alatt jött létre! Mozdulatlanságról beszélni, amikor a század európai nyugtalanságaiból a művészeti mozgalmak legjava önnön kitörési pontjait az első két évtizedben – Csontváry korában - találja meg?

Csontváry minden művén idéz valamit az idő és a természet történetének mélységből. Őze mögött a duzzadó, peckes facsonk, az athéni képek, a Fohászkodó üdvözítő fái, a Zrinyi kirohanásán a kép középpontjában lévő törött facsonk, bár egybehangzóan igazolják a klinikai fatesztek eredményeit, mégis érthetők egy késői romantikus szemlélet bizonyítékaként éppúgy, mint a valóság "éppígy" elrendeződésének talált tárgyaiként. A Tarpatak vagy a Selmecbánya fái éppolyan minőségűek, mint a mitikus helyszínek vegetációja, olykor vizuális poézisük szintjei, festői telítettségük különbözik csak. A Baalbek cédrusai és a cédrusképek minden kétséget kizáróan jelképes értelme ellenére a megjelenítés minőségében különbséget nem fedezhetünk fel.

Csontváry késői, bizonyos fokig önigazolást is kereső-kreáló szövegeiben felidézi az indulás pillanatának mentalitását, természet iránt érzett lelkesültségét. Mindenképpen fel kell figyelnünk egy panteista - determinisztikus összefüggés kialakulására is, ami a kétértelműen megfogalmazott figurák-formák előadásában rejtőzik. Az elemek, anyagok Csontvárynál tételesen is emlegetett egyetemességéről van ugyanis szó, amikor az egymásba mosódó minőségek formai azonosságának jellemzésébe, eredetük koncentrált ősokának bizonyításába fogott. A Jajcei vízesésen, a Római híd Mostarban című képein az elmosódó körvonalú sziklák, a mohos, lecsiszolt dombhátak, az ősz szakállként leomló "vízcsóvák", a szilva alakú ablak-szemekkel ékesített kunyhók mind kétértelmű jelenségek. "Nem lehet zseni, aki különbséget érez az emberi és állati növény között." – írta, talán közvetett magyarázatként minderre.

Csontváry írásaiban nagyon sokszor fordul elő a fa említése, minden bizonnyal 1905 körül kialakult már benne a szimbolikus elmélet, amit azután később fog formába önteni, kétségtelenül saját életsorsának mélyebb megértetése érdekében. "Olyan voltam, mint a kis mag, amikor földbe kerül, ki törődik vele, miképpen él a föld alatt és fejlődik tovább? Ki törődött velem, amikor azon tűnődtem, hogyan és hogy hol kezdjem? De amikor a fa már koronával bontakozik ki, s ízes gyümölccsel rendelkezik, akad bámulója, vevője és fogyasztója bőven. Ugyanez történik az emberrel is: tessék észrevétlenül kifejlődni, nem törődik avval senki sem." Misztikus elhivatására is úgy emlékezik, hogy említi: "...a mag kezünkbe adatott, mely cédrusfát jelent..."

A majdhogynem banális formai-tartalmi kétértelműségek nyomában a cédrus életfává, ugyanakkor titokzatos rejtettségben jelképes értelmű homo maximussá a Magányos cédrussal emelkedik.

Illik rá Ady formulája, mert nem tartozik senkihez, sehova. Egyedül van. Önértékelése megdönthetetlen (rendkívül lényeges kellék az ilyen típusú élet-gyakorlat fenntartásában). Meg kell születnie tárgyi formában is a személyes sors mitologizálható igazolásának, és logikus következményként: apoteózisának is. Elszigetelődésének oldásában nem lehettek segítségére korának haladó mozgalmai, nézetei.
19o7-ben,- Cézanne halála után egy évvel - már nem engedett magához közel neki ellentmondó teoriát és kollégát sem. 54 éves volt, amikor a Magányos cédrust megfestette.

Szerintem - kiállítás, képzőművészet

Mon, 30 Jan 2012 10:10:31 +0100

Immagini
Néhány szó Boda Miklós ma délután a Nevelési Központban nyíló kiállításáról. Szeretnék minderről kicsivel részletesebben is szólni, előzetesen azonban álljon itt néhány adat a levélből, amit a szerző nekem, a kiállítás megnyitójának írt január 28.-án. A falra került anyagról: „Az első öt fotó 1984-ben készült, első hosszabb római félévem idején. A Küzdőtér címűre rá is kérdeztél a Kisgalériában, hogy hol készült. (Ostia Antica volt a színhely.) Ennyi a mondhatni a múltidézés. A továbbiakban - mennyiségileg legalábbis - dominálnak a Szardínián, valamint "a csizma sarkán és sarkantyúján", Apulia tartományban, ezen belül pedig a Gargano-félszigeten, s a tőle északra elpötyögtetett Tremiti-szigeteken készült képek. Régebben már voltunk, illetve voltam a Gargano félszigeten. Akkor még nem állt a nemrég szentté avatott Pio atya városában, San Giovanni Rotondóban a világhírű építész, Renzo Piano műve, a zarándokok tömegét befogadni képes templom. Az "alsó templom" (Assisi után szabadon) talán túl szépre sikerült, szinte egy óriási aranyrúd közepében érzi magát az ember, de a "felső templom" szerintem lenyűgöző "összművészeti" alkotás. A kiállított fotók közül kettő a "templomtéren", négy a templom-belsőben készült. Két olyan fotót is felraktam, mely Renzo Piano genovai alkotásait idézi. Az ő nevéhez fűződik a "régi kikötő" építészeti arculatának újjáformálása. (Genova 2004-ben volt Európa kulturális fővárosa.) A többi fotó különböző időben, különböző helyszíneken készült. Fotós érdeklődésem különböző területeire, "műfajaira" (tájfotó, természetfotó, városfotó etc). akartam utalni ezzel az - esetlegesnek is mondható - összeállítással.
Minden tablóra két (20x30-as) fotó került. Ezeket a párok - szándékom szerint - egymásra is utalnak áttételesen vagy közvetlenebbül. Régi "szokásom", hogy csakis egyszavas címeket írok a fotók alá, hogy ne a "szöveg" domináljon, de azért az se beszéljen a levegőbe. No, de azt hiszem, hogy ennyi is elég a jóból (avagy a rosszból)…”

Ötletfal - Fekete piac a gyerekeknek!

Sun, 29 Jan 2012 23:58:32 +0100

Legújabb információ: a város tényleg meg szeretne reálizálni ezt az ötletet. Két hete beszéltem róla az új város marketingesekkel. Remek ötletnek tartják. Remélem, most akcióba lépnek, és május 1-én (mégis) tartjuk az első Piacot.

Ötletfal - Tour de Torony

Sun, 29 Jan 2012 23:53:29 +0100

Közben érdeklődtem egy pirótechnikusnál: a rakétafellövést meg lehet intézni, egy gombnyomással müködne a dolog.
Szerintem, a győztesből kénne egy féle 'városi futóhős'-t csinálni. Ezt a címét egy évig büszkén viselheti, aztán jön a következő. Ha jól csináljuk az egészet, két-három alkalom után, már híre lesz a pécsi erőpróbának, és messziről jönnek majd részt venni benne.

Ötletfal - A pécsi tüke, nem a mari bor.

Sun, 29 Jan 2012 23:43:00 +0100

Köszönöm az információt, Csaba! Még jó, hogy még nem fölhívtam a Guinness Book of Records-t!
De minden poéntól függetlenül: a szép piatseki szölőt meg kénne menteni, mert úgy hallottam, tényleg rossz kondiban van.

Szerintem - kiállítás, képzőművészet

Sat, 28 Jan 2012 21:11:02 +0100

Kiemelés. Ernszt András kiállítása
Pécsi Galéria, 2012. január 27.

A tetszésről ezúttal nem szólnék. Magától értetődik, hogy kedvelem, amit Ernszt András – ráadásul munkatársam – művészként tesz, amit, és ahogyan fest. Meg kell vallanom, régtől fogva vonz a lelkesült és összetett érzelmi-intellektuális forrásokból táplálkozó kolorizmus, ami az elmúlt tíz évben jellemezte munkásságát. Kiemelés? Jó, ha van cím, könnyebben indul az ember. Ilyenkor a címet, - mint egy kérdést - folyamatosan hajtogatva gondol az ember válaszolni a ezen alkalomból felidézett értelmek és a kiállításon látott képek természete szerint. Keveset mondok, ha annyit, hogy érdemes megnézni az anyagot.Sajnos ennél sokkal több az ilyen FALra készült internetes reflex-villantásokban nem fér el. Most, hogy nincsenek már rendes újságok, hogy a szakmai fórumokba a vidék kulturális eseményei csak véletlenszerűen szívódhatnak fel, mégis van talán jelentősége egy akárhol megjelenő értékelésnek. A megnyitókra, ezekre a társasági eseményekre törpült le és vált így egyszerűbbé a folyamat, ami az elmúlt fél évszázadban újságok, folyóiratok cikkein át gondolatok azonnali serkentője, választások irányának meghatározása, jó és rossz elválasztására adott vitalehetőség lehetett. A kritikaírás szükségletéről és gyakorlatáról van szó. Magunkba záródtunk és tocsogunk véleményünk felülbírálhatatlanságának vélelmében. Nemigen adódnak megütközésekre alkalmak. Igaz persze közben, hogy mert egy kisebb csapszékben elférnek azok, akik számítanak az ilyen típusú véleménycserére, talán pár szereplős élőszavas gondolatcserében is lebonyolítható mindaz, aminek itt én nagy feneket kerítve un. publikációs feltételeket követelek.
Jaj, bocsánat! Látom természetesen azt is, hogy gyűlnek a sorok és még semmit nem mondtam magáról a kiállításról, a képekről. Pedig jelentékeny esemény egy ilyen nagy bemutató. A Pécsi Galéria most került abba a helyzetbe, hogy kevés lehetősége lévén nemzetközi, vagy országos figyelmet keltő bemutatókra, a korábbinál fokozottabb mértékben Pécshez fordul. A szükség hozza, de rangos terében egyre több Pécsett tevékenykedő alkotó, pécsi gyűjtemény fog mutatkozni. Helyi értékük miatt ezek a bemutatók nemigen ébresztenek majd szélesebb körű érdeklődést, de a kiállítási lehetőség tekintetében nagyonis nélkülöző pécsi művészek legalább illő körülmények között láthatják majd munkáikat. Nem minden nap nyílik alkalom egy, a mostanihoz hasonló gyűjtemény bemutatására. A művészek életében kivételes esemény az ilyen. Ernszt Andrásnak is első kiállítása ez itt. Ernszt András a művészetek doktora, iskolaigazgató, adjunktus a pécsi egyetem Művészeti Karán, aki közéleti tevékenysége szerint is teljes értékű életet él. De festőművész, aki tevékenységével csupa olyan állítást tesz, amely izgalmas határok között rendszerszerű, ismételhető, de nem ismételendő. Művészt látunk, hiteles, erős, érdekes és méretes műveket. Határozott kiállást, bizonyosságokat és kockáztatást. És most, miközben többszörösen aláhúzva elismerem a kiállításon is bemutatott főműveknek járó kivételességet, némely, az életművén belül szemléleti változást jelző munkájával kapcsolatban nem szívesen hallgatom el kérdéseimet, fenntartásaimat.

Mondok egy mesét. Hosszú, tanulságai sem biztos, hogy megszívlelendőek, ezért olykor bizonnyal unalmas is lesz, de Ernszt András képeinek élvezetes jelenéhez talán hozzátehetjük mindazon tudásunkat, ami ennek a képnyelvnek és formának a története szempontjából megalapozó erejű lehet. Ernszt András nincs egyedül.

A hetvenes években, a mindent struktúrákban meghatározni vágyó és sikerképességet optimistán prognosztizáló kultúrában jelent meg egy irány, amelyben a felületek egymás mellett létező legkülönbözőbb struktúrájú mintázatai válnak igen variábilis princípiummá. Izgalmas volt látni, hogy ezenközben a minimal art elementáris önazonosságával tüntetett a viszonylatok nélküli egzisztencia igazsága mellett A minimal tette a műalkotások evolúcióját figyelő számára evidenssé, hogy a koncentrált kifejezés unalmas formáját változatosan tagolt viszonylatok veszik körül. Mindez természetesen ellenpontozta a minimal csendességét, tömörségét, de mindez abból a lefojtott kapacitásból is következett, ami minden végpontra egyszerűsített állítás alapja.

Végpont és újrakezdés: ez a kétarcú ütemvonal, amitől vissza és előre is adott a távolodás esélye. Persze, el lehet jutni az abszolútumig, amely a tökéletes csendtől a legteljesebb zajig és dekoncentrációig vezet. Ha mindezt vizuális formákkal képzeljük el, akkor ebből közvetlenül következik az egyszerre tapasztalati, egyszerre logikai úton megközelített műforma, amelyben a harsogás és a hangolatlanság végpontja opponálja a minimal kevés szabályát. A teremtett valóság tapasztalati úton igazolható formáinak kakofóniája akkor került a művészeti kutatások középpontjába, amikor a minimal és a konceptualizmus aszketikus „különvalósága”, az „antiforma” is kiüresedni látszott, amikor eredményei nehezen differenciálható sztereotípiákban – és amit leginkább a szemére vethetünk: esztétikai természetű, érzéki állításokban - mutatkoztak. A mintázat és a dekoráció, mint autonóm jelentéshordozó, amelynek inherens tartalma kapcsolatot valószínűsített a mindent túlélő „ready made”-del éppúgy, mint az eleve létező anyagok-jelek kiválasztását, a szelekciót alkotó elvvé kitüntető gyakorlattal, (ami mindent el tud képzelni minden mellett, illetve ami nincs tekintettel egyes kompozíciók formai alkotóelemeinek megmunkálási módjára, a benne elhelyezkedő frazeológiára). A mintázatok és forrásai, nemegyszer a kommersz fogyasztási jellegű tárgyak sorából beidézett dekoráció mintázata semmit nem tartalmazott – mint a minimal sem – az illuzionizmus elemeiből. A mintázat képzőművészete semmi egyéb, mint a felületet borító, szisztematikusan elrendezett dekoratív jelek laza rendje, ami többnyire síkszerű. Ernszt András – folytatva a Claude Viallat és mások által elkezdett kezdeményezést – megkísérelte fenntartani igényét a kéznyomra és színérzékének bevethetőségére. Nem kíván sem a ready made, sem a minimal art meghatározta „hideg” pálya nyomában maradni. Nem figyel – csak a pálya kezdetén, doktoriskolás időszakának egyes ciklusaiban - az egyszerű harmóniaérzék, csipkék, szövések, kényelem, díszítés profán műveleteire. A pop és a konceptuális művészet is előítéletek nélkül támaszkodott a minden művészi individualizmust nélkülöző anyagokra és formákra, miközben a hitetlen, szkeptikus puristák csak csodálkoztak azon, hogy miképpen is jön elő „művészet” a magas kultúrához tartozó design sokszor gyermekes átirataiból, amelyek esetében az előadást átitatja a népművészet, a házimunka, az „asszonyi munka” jelentéselemeinek kontextusa. Példaképpen ott volt az idős Matisse, aki önfeledt díszítőkedvvel készítette utolsó műveit, és kevesen vannak, akik akár ma is kétségbe vonnák dekorativitásának eredetiségét, tisztaságát. Észrevétlenül még az 1960 körül induló ’color field’ (színmező) festészetnek is egyik inspirálójává vált. Miközben Matisse egész életében a bonheur de vivre – az élet szépségének – nyomába szegődött, az ezt kifejező festői eljárások részint az arabeszkek rajzosságával, a keleties ornamentikával jártak együtt. Vett ő mintát a mór interieurökből, az afrikai szobrászat forma anyagából, stb. Matisse feltétlenül összegző személyiség, aki a magas „szépművészet” eszményi világát fedésbe tudta hozni a köznapi dekorativitás igényével. Az egyetemesen elismert Matissal együtt a ’Minták és Dekoráció’ (P&D) művészei nyíltan vállalták az Iszlám ornamentális díszítőművészetét, a középkori kelta kultúra indarendszereit, fonatait, az amerikai indián civilizációk szimbólumokkal teli elvont díszítményeit. A minták, struktúrák elfogadásában a Harmadik Világ asszonyainak bámulatos kreativitása is felértékelődött, felidéződött. Ernszt András legkorábbi munkáiban a szőtt-, és rongyszőnyeg, a quilt, a kerámia, takaró, a mozaik, a tapéta, nyomott textildarabok hatásai megvoltak. A mintázatokba szervezett jelcsoportok elevenen idézték a népművészet alakítási fogásait, de esetünkben már teljességgel képtelenség feltételezni valamely létező közösség egyezményes nyelvének meglétét. Mindezek az idézetek aktív amerikai művészek tevékenysége, kiállításai nyomán váltak elismertté, elfogadottá. Miriam Schapiro, Robert Zakanich, Kim McConnel, Robert Kushner, Rodney Ripps, Valerie Jaudon, Joyce Kozloff, Ned Smyth voltak, akik az említetteken kívül megindító inspirációra találtak a kézműves tevékenységben.

Ahogy John Perrault, a P&D egyik korai élharcosa igen figyelemreméltóan megjegyezte: „ A folyamatos fejlődés fordulataiban a minta-(pattern) festészet az „allover” piktúra (Jackson Pollock) és a szigorú, mértanias szerkesztések (Agnes Martin) logikus következményeként hat, ami szakít a Picasso-féle viszonylat-piktúrával.” Az a mód, ahogyan a P&D tudomásul igyekezett venni a sokszorosan rétegzett művészettörténeti örökséget és ahogy megkísérelte élővé tenni ennek a formai kapacitását, világtörténeti-kultúrtörténeti kapcsolat-lehetőségét, eminensen posztmodern módszer, megjelenésmód. Ugyanakkor radikális leszámolás a modernizmus sokak által elfogadott és glorifikált szentté avatási stratégiájával. Ennek a leszámolásnak azonban nincs megsemmisítő éle, a P&D megkísérelte a tagadások sorától szenvedő avantgárdok önmagukon és másokon ejtett sebeit begyógyítani - ez a törekvése mintha nőies lenne - azzal, hogy egymáshoz kapcsolja a legkülönbözőbb kultúrák formajegyeit. Valamiféle ökumenét, jelentés és formaegyenlőséget hirdet, nemigen kíván elutasítani, inkább elfogadni, integrálni. Ezért aztán a teheráni fajanszlapok ornamentikája, a maja kőfaragványok geometrikus formaösszefüggései, Gustav Klimt síkszerkezeteinek mozaikos dekorativitása vagy Gauguin néha pszichedelikusan kifeszített színmezőinek a hatása egyaránt felfedezhetőek törekvéseiben. Ebben a sorban egyértelműen helye van Frank Stella egzotikus indiai madarak sorozatának, Lucas Samaras szivárvány spektrumot felidéző munkáinak. Ernszt András korai munkáiban képtelenség nem benne látni, megtalálni azokat a pontosan kirajzolódó formazónákat, amelyek nyilvánvalóan a patchwork típusú előadás alapján jöttek létre. Későbbi munkáiban magával ragadóan él a rendszerek megalkotásának – leképzésének - utánzásának lehetőségével, miközben kétségtelenül derűsen vadászik a világ lehetséges formáinak és tónusainak, figurációjának káoszában. Feltétlenül a minimal, és minden redukciós „art” idegenségének és strerilitásának ellenpontjaként hat, mintegy az „allover” technika és érzékenység, vagyis az absztrakt expresszionizmus egyik késői kiterjedéseként. Nagyon emlékeztet ez a határtalanság felé fordulás arra a folyamatra is, ami bekövetkezett a szigorú és statikus geometrikus absztrakció átfordulásában a geometria alakzatait exponenciálisan felszabadító módszerekkel. A részletekből és különböző mintákból sugárzó energia lehetetlenné teszi a kizárólagosságot. Nem mutatkozhat az „ez vagy az”, a „de és mégis”, a „vagy, vagy” reprezentánsaként. Ereje onnan adódik, hogy állításaiban a „de” éppen úgy megvan, mint az „és”.
Ernszt András pécsi kiállítása azt a jólesően bizonyos benyomást kelti a képek nézőjében, hogy itt a festőcéh történetileg is mérvadó közegében, a visszatekintő hatások és együttműködések sűrű szövedékében létrejött előadásmódról lehet csak szó. Megnyugtató és anyaghasználatában igényes művesség alapozzák meg a munkák tetszetősségét. Harmónia felfogása vitathatatlanul a színcsaládokon belül végzett műveletekben mutatkozik meg, a képek formai tömörsége mellett hangulati egységüknek ez a garanciája. Ízlés dolga, de jómagam a gondosan kialakított felületek kézműves igényű hangolásaiba szórópisztollyal, vagy sprayvel „beszúrt” struktúráit valamelyest méltatlannak látom. A „Lila fénypontok” vagy a „Szabálytalan rétegződés” című képekben szerves marad ez az eljárás, de van egy-két frissebb munka, amin rögtönösségük, mélységet nélkülöző, szinte alkalmi optikai „zavarkeltésük” minden képszerkezetre utaló sokatmondás ellenére sem győznek meg az ilyen mérvű hangolatlanság elfogadható voltáról. És most látom, hogy a képekről nem is beszéltem igazán. Ez azért hiba a részemről, mert a kiállítás katalógusában lévő tanulmányt jegyző Havasréti József sem él az egyes művek speciális értékmozzanatainak felidézésével. Nagyszerű kitárulkozás, sok jó, tisztázó vitára serkentő kép. Szeretettel gratulálok a Mesternek.

Szerintem - minden más

Fri, 27 Jan 2012 14:35:39 +0100

Fürtös Ilona (1941. május 12. - 2012. január 14.)

A közelmúltban több veszteség ért bennünket, az egyetemet és a magyar művészek egymást még számon tartó közösségét. Nagyszerű kollégák, diákok hagytak itt bennünket. Nem égető, de nem is pillanatnyi érvényességű a megrendülés, amit érzünk. Hosszan tartó és kényszeres magától értetődés elfogadásával bajlódunk. Szomorúan igyekszünk helyet csinálni ennek is az életünkben.

A kegyelet összetett indulat, számvetés is. Szeretett bátyja, György halála után kicsivel több, mint egy évet élt Fürtös Ilona textilművész kollégánk, aki 2012. január 14.-én meghalt. Lényével, emberi minőségével függ össze, hogy nem írhatunk, un. közérdeklődésre számot tartó dolgot mondjuk szenvedéseiről, a küzdelemről, amit betegségével folytatott, titkairól, vagy művészi örökhagyásának részletkérdéseiről. Azon kevesek közé tartozott, akik tévedhetetlen mércével rendelkeztek a magán és közszféra határának hollétéről. Szemérmes ember volt, félénknek is tűnhetett. Nem volt azonban zárkózott, szakmai kérdésekben gyakran és jó ütemben emelte fel a hangját. Ítélete a művészi és ezért erkölcsi értelemben vett jóról és vitathatóról halálosan biztos volt. Úgy láttuk, törekedett életének önmaga birtokolta belső terében megtartani mindazt az érzelmet és tudást, aminek műalkotásban nem volt esélye megmutatkozni. Kárpitjainak számát és minőségét felidézve viszont bizonyossággal állíthatjuk, hogy bennük minden emberi élménye, intellektuális felismerése, hagyománytisztelete, megújításra irányuló készsége helyet kaphatott.

Nem lennénk művészek, ha nem a létezés első és végső döntéseinek egyidejűségével élnénk együtt, a folyamatos határidejű elszámolás kényszerének közegében. Jeleznünk kellene, - legalább magunkban - hogy Vele is számolunk. Hogy van mondandónk arról, mit is jelentett a számunkra. Fel kellene idéznünk a Róla szóló teljes tudásunkat. Ma mindannyian másként és másként mondjuk el egymásnak, hogy ismertük. Egyenként nincs teljes bizonyosságunk. Hány tömör pillanat, vagy laza év, hány alkalmi élmény, mennyiféle konfliktus kell ahhoz, hogy kijelenthessük: ismertük? Hány munkáját vagyunk képesek felidézni? Hányszor csodálkoztunk rá, hányszor találtunk benne meglepetéseket, hányszor kellett vele végigmennünk a pokol tornácán, – ahol ő bizonyosan járt - tudtuk-e szorosan fogni a kezét olyankor, hányszor szárnyaltunk vele együtt, és el tudtuk-e képzelni, hogy ha közeledik valamiféle mellékessé válás, ha megfagy körülöttünk a levegő, egymásból erőt nyerhetünk-e? Ha értelmét látja, kiki válaszol majd minderre.

Most, amikor személyéről, kedves és érdeklődő lényéről szólnunk kell, ismerjük fel mulasztásainkat. Soha nem tolakodott, mindig szelíden és megszűrt, válogatott szavakkal tett közléseket. Megelőlegezett bizalommal fogadott minden elképzelést, tervet, ami miatt, akik kevéssé ismerték, talán naiv, némelyek számára együgyű kollégának tűnt. Viszont művészéletrajzok tucatja bizonyítja ma, hogy aki a pécsi Művészeti Szakközépiskola textil szakán, majd az egyetemen Fürtös Ilona textilművész tanítványa lett, életre szóló és terhelhető szakmai alapokat kapott. Mindenkit megérintett Fürtös Ilona finom embersége, tanítványai iránt érzett gyengédsége, bölcs és gyakorlatias oktatási módszere és nem elhallgatható tudása, kiemelkedő alkalmassága a szeretet gyakorlásában. Az egyetemi iskolateremtés vágyát soha fel nem adva, de a változtathatatlanba mármár beletörődve adott szárnyakat nemzedéknyi hallgatójának. Egész alkotó életében cudar viszonyok között munkálkodva, határozott hivatalos érdeklődést és szakmai támogatást úgyszólván soha nem tudván maga mögött hajtotta végre küldetését. Elismerést nemigen kapott, de mindezekkel a körülményekkel számot vetve, dacolt is velük. Fogcsikorgató elszántsággal, a remény bizonyossága nélkül, reménnyel telve.

Nekünk, művészeknek megadatott, hogy nehezen eltörölhető nyomokat hagyhassunk magunk után. Lehetnek felettébb talányosak, de mégis segítenek más, izgató kérdések megfejtésében. A művekben, ezekben a sebesen mozgó, de megállítható felvételekben idézhetjük fel Őt is, igazán. Fürtös Ilona, a Munkácsy-díjas textilművész mondotta egyszer: „Nem a szavak a fontosak...” Nem a szavak.

Ötletfal - A pécsi tüke, nem a mari bor.

Tue, 24 Jan 2012 00:14:58 +0100

Nem szívesen rontom el a lelkesedést, de az, hogy 500 éves az a szőlő, valószínűleg csak egy városi legenda, legalábbis Piatsek József életéről szóló könyv alapján, mely tavaly nyáron került a kezem ügyébe, pont akkor kapta fel a helyi média ezt a szőlő dolgot ismét és ezért átbeszéltük néhányan a témát. A könyv és Piatsek József élete alapján az a valószínű, hogy 1780-an körül ültethette Piatsek József édesapja, a ház átépítése után, amit az idő tájt vásárolt meg. Így bár a szőlő nagyon öreg, de nagy valószínűséggel jóval fiatalabb, mint a maribori.

Tízsoros

Sun, 22 Jan 2012 20:11:56 +0100

Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában!
Város-kooperáció kezdeményezése nyomán közgyűlési határozat született a város fejlesztését meghatározó koncepcióalkotás előkészítéséről.

Ötletfal - Tour de Torony

Wed, 18 Jan 2012 13:20:09 +0100

Gratulálok Simon!!!! Nagyon tetszik!

Szerintem - Tettye városrész és Havihegy

Sun, 15 Jan 2012 14:53:58 +0100

Kissé döbbenten olvasom a Tettye körül kialakult kulturálatlan, egyes hozzászólók esetében alpári stílusú vitát. őszintén megvallom, hogy a kilátónak szánt valami nem tetszik, bár ez ízlés kérdése. Magával a szerkezet anyagával és a térbútorok kialakításával nem vagyok kibékülve. Egy gyermekek látogatta közterületre ilyen éles sarkokkal kialakított , balesetveszélyes szerkezeteket bűn betervezni. A korten acél egy króm,nikkel és réz ötvözetű szerkezeti acél, amely felületi kezelések nélkül az aluminiumhoz hasonlóan ki.alakítja a saját védőrétegét. Ez a védőréteg a kialakítás után szinte azonnal kialakul. Az ára sokszorosa a normál szerkezeti acélnak. Attól tartok a tisztelt kivitelező nagyot kanyarított az alapanyagár különbözetből. A hegesztéseknél is jól látható ami megalapozza aggályaimat. Egyébként az Ágoston téren felépített romoknál a keleti bejáratnál már jól látszik a kőfalat szennyező vashidroxid "jótékony hatása.

Szerintem - a közterekről általában

Tue, 10 Jan 2012 15:51:31 +0100

Kedves Éva! Nem Ön tehet róla, sajnos ezek az információk nehezen felkutathatók, és ez önmagában is probléma. Igyekszem azonban ezeket is közzétenni itt a FAL-on, csak hát én sem győzöm, és segítséget is keveset kapok, noha ezekbe a rovatokba bárki küldhet ilyen tartalmakat, segíthet a közös összegyűjtésben.

Az EMLÉKEZTETŐ rovatban a CIVIL KURÁZSI almenüben találja mind az EKF pályázati könyvének szövegét, mind pedig az általam készített háttértanulmányt. Előbbiben a 27. oldalon kezdődő 5. fejezet említi a témát, míg a háttértanulmány (alapanyag) a 9. oldalon kezdődő 2. fejezetben.

A kifejezetten a karsztvizekről szóló szöveget - amit Szokolai Zsolt jegyez - sajnos nem tudtam még feltölteni...

Ötletfal - Tour de Torony

Tue, 10 Jan 2012 14:15:14 +0100

Remek ötlet! Ahol most élek, egy másik mediterrán város - Tel-Aviv, évente többféle tömeges futás van. A legutóbbit, amit láttam, egy kb. tízezres tömeg volt, mindenki sárga trikóban, mert ez egy éjszakai futás volt. Hatalmas örömködés, amelyre "sikk" benevezni, pedig nem is olcsó, kb. 10 ezer forint (150 sekel), amiért kapnak egy jó minőségű egyentrikót, az esemény nevével, dátumával, és egy "névtáblát" a futáshoz. A pénz a profi szervezéshez kell, bár az eseményt mindig sponzorálják is, különböző sportszergyártók, de az eseményt magát az önkormányzat szervezi. Ha gondoljátok, szívesen utána nézek a részleteknek.

Szerintem - a közterekről általában

Tue, 10 Jan 2012 13:53:19 +0100

Elnézést a tájékozatlanságomért... lehetne linket kapni azokhoz a tanulmányokhoz?

Ötletfal - Tour de Torony

Sun, 08 Jan 2012 23:40:54 +0100

Kézenfekvő, remek ötlet, és ehhez sem pénz kell elsősorban, de szervezőmunka, az igen. Reméljük, valamilyen sportklub meglátja benne a lehetőséget! No meg a városháza is megláthatná. Egyszer csinálhatnánk egy estet, ahol ÖTLETBÖRZE keretében az ötletgazdák 5-5 perces kis prezentációkban előadhatnák az ötleteiket.

Jópéldatár - A város karácsonyfája

Thu, 05 Jan 2012 23:54:06 +0100

Azóta kicsit filózófáltam rajta: inkább a Dóm térén kénne csinálni!

Szerintem - a közterekről általában

Wed, 04 Jan 2012 22:52:38 +0100

Nem csak én gondoltam a vizek kiszabadítására. Patartics Zorán és Szokolai Zsolt tanulmányokat is írtak a témáról.

Szerintem - a közterekről általában

Tue, 03 Jan 2012 20:21:09 +0100

Hortváth Viktor javaslata egyszerű és zseniális! Nyilván, a megvalósítás már nem olyan egyszerű, de olyan kihívás, ami a végeredményen túl, komoly közösségfejlesztő erővel is bír.

Szerintem - a közterekről általában

Tue, 03 Jan 2012 17:15:42 +0100

Csatlakozom előttem szóló Viktor ötletéhez!

Valamikor az egyik búvópatak a Székesegyház altemplomát szelte át, a szentély és a hajó között. A dolognak nem csak érdekesség-jellege volt, de teljesen beilleszkedett a keresztény szimbolikába és liturgikus életbe is: a keresztelések a patak vizével történtek. Technikai szempontból már nem volt ennyire szerencsés a megoldás: a falak vizesedni kezdtek, és ledobták a festéket és az aranyozást. A mai technikai tudás mellett ez már nem lenne probléma. Elviekben...

... mert a gyakorlat azt mutatja, hogy a nemrég felépített Cella Septichora bejáratára tervezett vízfüggöny sem működik. Állítólag a vízforgatót "felejtették ki" az építkezésből. Én egyszer láttam működni az átadás alkalmával, akkor is nevetséges módon egy slagból folyatták rá a vizet. Pedig itt a szimbolikán felül komoly esztétikai funkciója is volna a vízfüggönynek. Nélküle az egész építmény valóban rémronda, mint egy garázs.

A mecseki patakvizek mellett érdemes beszélni a Pécsi-vízről is, aminek forrása nincs, csak úgy összeszűrődik, ennek ellenére meglehetősen bővízű. Gyerekkoromban a vágóhíd és a bőrgyár miatt ez egy nagyon szennyezett ipari víz volt, ma már szerencsére nem az. Sőt, állítólag megél benne a domolykó is, mely az egyik legkényesebb a víz minőségére. Jelenleg akár strandolásra is alkalmas a víz. Érdemes lenne a meglehetősen mostohán kezelt patak környezetének hasznosításáról elgondolkodni és egy gyalogos-kerékpáros-lovaglós-horgászós övezetet kialakítani a várost átszelő szakaszon, de akár azon kívül is.

Ötletfal - mentor – program

Mon, 02 Jan 2012 10:23:17 +0100

Jól elbeszélgetünk egy virtuális világban Évával, egy számunkra mégiscsak "távoli földrészről", Pécsről illetve annak szellemi "motorjá"nak tartott egyetemi életéről. És akkor most megjelenik a törvény aminek értelmében újrapozícionálódik az országban, egyben a nemzetközi versenyben is Pécs mint egyetemi város.
Ehhez nagyon jó volna tudni, hogy Pécs milyen szintű Egyetem lehet? Hány akadémiai doktora van és melyik egyetemnek, karnak? Erősít, stagnál, vagy merre tart? Sopronban pl egyetlen Dr sincs, most szaladnak a piacra "bevásárolni". Persze attól hirtelen még nem lesz nemzetközi hírű és vonzerejű a Soproni Campus, ha sikerül pár díszdoktort szerezniük. Hogy van ez Pécsett? Jó volna tudni. Hiszen Éva ötletének alapja, hogy lesz -e Berkeley, Cambridge Fenomenon Pécsett is, vagy a gazdaság más kitörését (is ) keresni kell(ene). Jó kutatást, doktor-adatbányászatot
GP

Szerintem - a közterekről általában

Sun, 01 Jan 2012 18:23:48 +0100

Megvalósult építményekről jobb beszélni, mint meg nem valósultakról – szóval pár évvel korábban kellett volna ezt előhoznom –, de hát mégis.
A vízről van szó. Régi sóhaj, hogy Pécs felett van hegy, már csak egy folyó hiányzik a tökélyhez. Kamasz koromban ábrándoztam a Duna egy részének eltereléséről (vö.: az Ob és a Jenyiszej visszafordításának ötlete a Szovjetunióban), vagy legalább egy nagy tóról, amelyet a Pécsi-víz táplál. Lehet, hogy ezek a nagy ívű elgondolások már nem méltóak a koromhoz és a város lehetőségeihez, de hát akkor legalább ne az ellenkezőjét csináljuk!
A Mecsek oldalában fakadó források évezredeken át keresztülfolytak a városon, és az emberek örültek nekik. Ingyen víz volt kertek öntözéséhez, mosáshoz, iváshoz, fürdéshez, malmok hajtásához vagy csak a szem gyönyörködtetésére. Mi néhány éve kényszerítettük a föld alá az utolsót, a legnagyobbat, talán mert zavarta egy mellékutca autóforgalmát.
De hát a forrásvíznek nem a csatornában van a helye, miközben nyáron megőrülünk a forró aszfalton, és miközben fizetünk a hálózatról működő klóros szökőkutakért.
Az EKF elszalasztotta a vizek kiszabadításának lehetőségét, hát akkor ezentúl figyeljünk rá, kezdjük el, és apránként csináltassuk meg. Én azt képzelem, hogy ezekkel a patakokkal játszanunk kell. Kanyarogjanak át a parkokon, emeljük őket a levegőbe akvaduktokkal, törjenek át épületeken, építsünk nekik kis vízeséseket, ágazzanak el, és később egyesüljenek, hajtsanak mobil képzőművészeti alkotásokat a parkokban és a középületekben, folyjanak át a játszótereken, iskolaudvarokon, és a gyerekek nyissák-csukják a zsilipeket, amíg megtanulják, hogyan működik a vízi erőmű meg az ártéri gazdálkodás, hajtsák meg a generátort, ami a bazilika harangjait lengető villanymotorhoz adja az áramot – úgy mégis máshogy néz ki, mint ha Paksról jön.
Talán érződik, hogy ez az egész nem csak esztétikai vagy gyakorlati kérdés. A múltunkról és a természettel való együttélésünk harmóniájáról szól.

Szerintem - Zsolnay Kulturális Negyed

Wed, 28 Dec 2011 15:07:23 +0100

"Mennyire népszerű a Zsolnay Negyed kiállítótere a kiállítás- vagy más programszervezők körében?

- Nagyon, sőt talán túlzottan is. Mivel a korábbi egyesületi együttműködés formái megszűntek a képzőművészet terén is, rengetegen szeretnék itt bemutatni a tárlatukat. Az a probléma, hogy e galéria belső terét azonban nem lehet úgy megosztani, ahogy terveztük és amiként a kivitelezőktől kértük. Emellett garanciális problémák is vannak, az épület struktúrája rossz, beázik, rossz a fűtés, a szellőzés, a világítás. Sürgető feladatnak tartom a galéria térbeli kettéválasztását. A bejáratot át kell helyezni a középső részbe, így a fogadótér személyessé válik. Sajnos a jelenlegi állapotban a galéria rezsiköltsége nagyon magas, nem tudom, meddig lehet ebben a formában finanszírozni. Megjegyzem, a Pécsi Galéria eddigi fennállása során mindig nagyon takarékos üzemmódban működött, sosem pazaroltunk, pedig a költségvetésünk nem lett lényegesen több a sok év alatt."
Gamus Árpád, a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely igazgatója
forrás:http://pannontv.eu/Hirek/Helyi/362/pecsi_galeria_a_zsolnay_kulturalis_negyedben_a_nepszeruseg_elonye_es_atka

Ötletfal - mentor – program

Fri, 23 Dec 2011 19:04:45 +0100

Már mikor Éva felvázolta a "megoldását" Pécs gazdasági fejlődésének, azaz a pályázatra írott anyagának olvasásakor felmerült hogy "szerintem" miért nem műxik. De akkor úgy gondoltam, hogy a pályázatban írott gondolatokhoz kapcsolódva nyilvánítani véleményt nem elegáns, még akkor sem, ha az adott gondolat out of topic.
Most, hogy ez a felvetés kívül van a játéktétren, azaz nézőként-kibicként beszélgethetünk, nem hagyhatom szó nélkül útjára kelni a gondolatvándort, mert félek rossz úton-irányban indult el.

Abban egyetértek, hogy Pécs egy elhúzódó válságban vergődik. De a válság az nem kudarc! a válság csupán a régi ellehetetlenülése. A válság alkalom arra, hogy megálljunk és körülnézzünk, és megállapítsuk, hogy a régi módon már nem lehet előrehaladni, vagy az irány nem jó amerre törekszünk. A válság előtt már (amint Mohács előtt a csata már Dózsánál elveszett) jól tapintható a dinamika lassulása, vagy a kiegyenlítettlen fejlődés, a vonzerők gyengülése, az asset elavulása, a fejlődési korlátok koncentrációja, felhalmozódása. Mindezekhez kapcsolódóan a viselkedési minták megmerevedése, harc az új a szerkezeti átalakulás ellen, a fejlődési tendenciák negligálása.
Az egész fejlődést folyamatként kell felfogni, méghozzá pozíciószerzési folyamatként. Más körzetekkel szemben kell előnyt elérni, olyan előnyt amire kereslet van, vagy amire kereslet teremthető. (walkman fenomén)
Másság például előny. A hozzászólók valamelyike összeveti Pécs és Győr vagy Miskolc pozíciószerzését-vesztését. Győr kihasználta "fekvési energiáját", de közben számos pozícióját elvesztette. (csupán az Aidira építülő gazdasága van, a többi assetjét, a textiliparát a vagongyártását, élelmiszeriparát, stb mind mind elvesztette. nincs igazán jó kondícióban, csak látszólag egészséges valójában beteg) Pécs azért küzdött, hogy megszerezze ezt a fajta energiát. De nem fogja, mert nem Bécs és Budapest közt fekszik félúton. Hiába a 6-os út ettől nem javult Győrrel szemben a pozícióelőnye. Még csak utól se érte ezzel, nem hogy fölényt szerzett volna. A kemény helyszíni tényezők helyett sokkal inkább annak a felismerésnek kellett volna érvényesülnie, ami benne volt az EKF-ben illetve Éva gonsolatirányultságában is, az u.n. "puha faktorol" kihasználásában.
Azok a körzetek, régiók-városok -poliszok növelik előnyüket amelyek felismerik a pozitívan kiaknázható fejlődési tendenciákat és megvalósítják a szerkezeti alkalmazkodás feltételeit, hogy kihasználhassák komparatív előnyeiket.
A pécsi felsőoktatás, bár felmutathat bizonyos előnyöket, lemaradt Miskolchoz vagy akár Tatabányához képest is. Nem tudott időben váltani, új többletértéket hordozó szolgáltatást nyújtani, kialakítani. Nincs olyan háttéripara (a Nokia éppen ezért hagyta ott) amely versenyképes tudást követelne ki. A szolgáltatás nem termelésorientált, a humán erőforrás, tőke nem Pécsett hasznosul. A tanulók tízezrei, - mint Éva adataiból tudom - nem Pécsett építik tovább egyzisztenciájukat, így nem különösebben van motiváltságuk a város hosszútávú fejlesztési tényezőinek megújításában, szükséges átalakításában.
győrött egy kutatás kimutatta, hogy az otanni felsőoktatás hallgatói a pályaudvart az utat a PU és a kollégium közt és egypár szórakozóhelyet ismernek. A szabadidő inkább szórakozás helyei mint rövidtávú szolgáltatási helyek fontosak lehetnek, de ettől egy Csorna létszámmal bíró egyetemista csapat nem fogja tudni finanszírozni Pécs megújulását. Ehhez olyan egyetem kell, ahol olyan halgatók járnak, akik fizetőképesek, mert maga az egyetem is drága, presztizse következtében nemzetközi vonzereje miatt nagy költési potenciállal bíró szolgáltatások garmadáját igénylő és igénybe vevő campussal büszkélkedhet. És még ezt is integrálni kellne a város életébe, mert pl a kaposvári vagy miskolci modell utatja, hogy egy elkülönült campus nem sok inpulzussal szolgál a város életében.

A probléma kutyája nem itt van elhantolva. Ez MO-n még nem modell, ahogy igazán még odaát is csak Berkeley-ben, ahol szintén nem a tányérmosó egyetemistákra épít a város, hanem a felsőközéposztályos elit diákokra, illetve szüleik pénztárcájára direkt és indirekt módokon.
Ehhez viszont meg kellne törni a fejlődési korlátok koncentrációjának folymatát. Ami nem Pécs döntése: fizetni kellne az értékért azaz az oktatásért. Ez egy asset, vagyon, tőke ami ma ingyen kapható és utána elhagyja a fedélzetet. Nem csak pécset hanem El / Away.
De a nagyobb gond, hogy sokkal nagyobb szükség lenne olyan célzott tevékenységet és mozgósítást végezni, - amire egyébként épp az EKF jó alkalmat kínált - mely lehetővé teszi / tte volna a szilárdan rögzült problémaszerkezetek (és itt a szerkezet, a struktúra a fontos) hosszútávú (ez is fontos, szemben a rövidtávú történésekkel) felszámolását. No ebben nem sok minden történt és történik. Éppen, hogy a jövő felé forduló dinamika bevezetésé helyett a begyökeredzett viselkedésminták továbbélése tapasztalható. Ezen az egyetemisták mégoly intenzív mentorálása sem segít.
Ha már, akkor társadalmi tőke fejlesztését kellne mentorálni, a Pécsett élő és élni kívánók a Pécs körzetében tevékenykedők, Pécs polisz térben kellne kialakítani az "entrepreneurship", "vállalkozói" mentalitást, a kockázatvállalás hozzáállást a befktetőbarát környezetet, a befektetői mechanizmusokat, ügyintézést, stb. Amitől Pécsnek az az előnye ami az egyetemekkel, tanulóifjúsággal valóban létezik kihasználható lenne, valorizálható, kapitalizálhatóvá válna. De ez csak egyetlen szegmense a társadalmi megújulás, a vállalkozói attitűd meghonosodásával (és erre Pécsnek vannak adottságai és humánkapacitási, mint határmenti kereskedőváros) felfedezhető területeknek. Tehát összefogalalva: a változásnak a viselkedési minták megváltoztasának irányában kellene elindulni, egy társadalmi tőke fejlesztés (itt lehet mentorálni) keretei között és mozgósítva levetkezve a korábbi irigykedő, vállalkozásellenes ezzel összefüggésben "bonyolító" hivatali-bürokratikus struktúrák átalakítását, vállakozóbarát környezet megteremtését. Ekkor tán még az egyetemisták is fognak (tudni és karni) vállakozni, ha kicsiben is és parciálisan. Mert a lényeg nem itt van elhantolva.
GP

Szerintem - az új épületekről általában

Thu, 22 Dec 2011 20:51:15 +0100

Kedves András! Természetesen, nem arra gondoltam, hogy milyen kár, hogy építettek egy koncerttermet és egy könyvtárat, hanem arra, hogy a rendelkezésre álló eszközöket nem hatékonyan használták fel.

A városgazdálkodás nagyobb léptékben olyan mint egy családról való gondoskodás. Vannak háziasszonyok, akik kevés pénzből is "csodákra képesek", míg mások, sokkal több pénzből sem tudják befejezni a hónapot... Vagyis, alapvetően nem a pénz nagysága határozza meg, hogy milyen jól élünk (él a város), hanem az, hogy mennyire találják meg azokat a pontokat, amire az adott pillanatban pénzt, vagy figyelmet kell fordítani.

Elhiszem, hogy szimpatikus, sikeres, pécsi zenészek megérdemelték, hogy legyen nekik méltó koncerttermük, mégis, az én földhözragadt gondolkodásomban előbbre való, hogy egy zenekarnak értő közönsége legyen - minél nagyobb kultúra-fogyasztó, helyi tömeg. Az EKF értékelés szerint a kb. 150 ezernyi pécsiből 2% az elitkultúra- fogyasztó, vagyis, aki koncertre, szinházba, stb. jár. Vélhetőleg ez elég kevés.

A pályázatra írt cikkemben van egy-két link a lottónyertesekről, mert nekem az volt az érzésem, hogy Pécs is kicsit úgy járt, mint az egyszeri ember, aki megnyeri a lottó ötöst, vesz egy Ferrarit, mert ez volt a gyerekkori álma, és egy év múlva kevesebb a pénze, mint a nyeremény előtt volt...

Alapszabály a háztartásban és a városban is, hogy ha kevés a pénzed told meg kreativitással, vagyis, azt a kevés pénzt olyan helyre fektesd be, ami folyamatosan termelni fogja a bevételt és ne olyanba, ami folyamatosan viszi a bevételt, mert az utóbbi esetben az út nagyon hamar kiszalad az ember alól.

Akár fogadást is köthetnék, ha elhinném, hogy még ötven évem van ebben az életben, de talán 10 még van, szóval, fogadhatnék, hogy 10 éven belül nem rehabilitálja a környéket a két fehér elefánt. Mondok egy példát is, hogy megértse, miért vagyok ilyen biztos ebben, bár szeretném, ha nem lenne igazam...:
1986-88 között lakásvásárlás küszöbén álltam Tel-Avivban, és mivel akkor már legalább 10 éve módszeresen foglalkoztam belvárosok rehabilitációjával, megérzésre voksoltam a Neve Tzedek negyedre (itt írok erről, ezt nem ismétlem: http://podo-pro.hu/neve-tzedek-%E2%80%93-%D7%A0%D7%95%D7%95%D7%94-%D7%A6%D7%93%D7%A7/ ) A rendelkezésemre álló pénzből egy kis házat vehettem volna ott, és mint a cikkben említett építész-házaspár, én is tudtam volna olyan átalakítást csinálni amiből még jelentős anyagi hasznom is lett volna, nem csak lakásom. Csakhogy, akkoriban a gyerekeim 7-9 évesek voltak, és egyáltalán nem volt mindegy, hogy milyen iskolába járnak. Ebből a szempontból pedig a környék még nagyon a rehab. kezdetén volt. Ezért, végül is, egy jobb környéken, nem házat, csak egy 60 négyzetméterest lakást vettem ugyanazon a pénzen. Tisztában voltam azzal, hogy üzletileg mit kellett volna tennem, de a lakás (a város) mégsem csak üzleti alapon dönthető el, hanem van egy sor más, emberi szempont. Egyébként, ezek is kalkulálhatók. Akkor elég jól éreztem, hogy ingatlanbefektetésnek kitűnő, de az én gyerekeim esélyeit rontja, ha ott veszek házat, mert a folyamatot akkor kb. 20 évre taksáltam, annak ellenére, hogy az izraeliek sokkal mobilabbak ebben a tekintetben, mint a magyarok, volt egy kibontakozóban lévő önkormányzati támogatás is, mégis, a lakóközösség felemelkedése sokkal nehezebb, több időt igényló folyamat. Egyébként az időt elég jól saccoltam meg, mert ez a negyed kb. mostanra lett olyan, amilyenné egy sikeres városrehabilitáció tehet egy környéket. Ha TLV-ben megfontolt önkormányzati ösztönzés mellett is 20-25 év kellett hozzá, akkor nem hiszem, hogy Pécsett, a jelenlegi magyar viszonyok mellett 10 év bármire is elegendő. Arról nem is beszélve, hogy azért itt egy főútvonal durván elszakítja a lakóterületet az elitkultúrától, ami ráadásul, részben takart a főútvonalakra illő satnyaságoktól. Vagyis, nem látom azt az erőt, amitől a lakónegyedre bármilyen pozitív hatással lehet a két épület.

Szerintem - az új épületekről általában

Wed, 21 Dec 2011 18:25:13 +0100

Kedves Éva!

Azt hiszem, pontokba szedem a válaszomat.

- amit említ, hogy a város nem vásárolta fel a beruházás előtt legalább az épületekhez kapcsolódó telkeket valóban nagy meggondolatlanság, sőt hiba volt.

- valóban nagy gond, hogy Pécs már nem gazdasági központ. Talán ez a legnagyobb baj... Az elmúlt húsz évben a város Miskolc mellett a legnagyobb gazdasági térvesztést szenvedte el. Ezen a téren a hasonló nagyságú magyar nagyvárosok mind jobban teljesítettek: Győr meg tudta őrizni, sőt növelni tudta gépiparban betöltött szerepét, de még Debrecen, Szeged, sőt Miskolc is munkahelyekben mérhető előnyöket tudott kovácsolni tudományegyetemi, műszaki egyetemi potenciáljaiból (elég csak a debreceni gyógyszergyártásra, vagy arra, hogy több multicég együttműködik a Miskolci Egyetemmel). Pécsett ezek a folyamatok sajnos még nem figyelhetők meg, amihez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a város az utóbbi évekig talán a legrosszabb közlekedési kapcsolatokkal rendelkezett a magyar regionális székhelyek közül.
Ebből a szempontból egy város "megváltását" CSUPÁN a kulturális beruházásoktól és az EKF-től várni (bár nagyon jól hangzik) mégis önáltatás. De közvetetten rendkívül nagyot lendíthet a városon.

Az első hozzászólásomba nem írtam bele, mert nem érinti közvetlenül, de én sem vagyok teljesen elégedett (igaz más okok miatt) a Zsolnay-negyed koncepciójától: a nagy építkezések közben mintha elfeledkeztek volna a lényegről, magáról a Zsolnay-porcelánról. Az üzem halódik, évtizedek óta a századfordulós mintakönyvek szerint dolgozik. Az az innováció és megújulás, ami például Herendet a mai napig sikeressé és nyereségessé teszi (a régi irányok továbbvitele mellett), rég kiveszett a cégtől, pedig a Zsolnay-negyedhez legalább annyira hozzá tartozna egy prosperáló üzem, mint a kulturális létesítmények.

-az is látható az EKF kapcsán, hogy a városban olyan fejlesztéseket indítottak emiatt, amikre amúgy is szükség lett volna. Minden "rendes" hasonló nagyságú városnak szükséges koncertterem, és alapvető, hogy rendes főtere, képtára, stb. legyen. Az mindenképpen jó dolog, hogy ezek megvalósultak, és legfeljebb sajátos, hogy az EKF-en belül. Annyi előnye mindenképpen volt a dolognak, hogy a nagy figyelem miatt is nagyon jó színvonalú építészeti és szabadtér-építészeti alkotások egész rendszere született.

- kis kitérővel visszatérve az eredeti kérdéshez, az új létesítmények urbanisztikai összefüggéseihez: azért lehetséges, hogy nem ötven év, hanem tíz év kell, ahhoz, hogy a város ezeket a létesítményeket "körbenője", mert a város enyhén szólva nem aknázta, nem aknázhatta ki eddig gazdasági potenciáljait. Annak a városfejlődésnek, ami az utóbbi húsz évben történt, csupán összeomló könnyűipar és bányászat, valamint megdöbbentő közlekedési elszigeteltség volt a gazdasági háttere. Persze a jelenlegi gazdasági helyzet enyhén szólva nem kedvező, de látható az említett magyar városok példáin, hogy erősíteni lehet a gazdasági hátteret. Megjegyzendő, hogy (Miskolc kivételével) a többi magyar nagyváros nem hogy nem veszítette el népességének tíz százalékát, hanem még növekedett is a lakosságuk a rendszerváltás óta.

- a Balokány felújítása valóban fontos lenne, legalább annyira, mint a két "procc épület", de lehet a kettőt együtt is, hiszen a strand és a liget a későbbi időkben is felújítható, talán előbbi működésére a felértékelődés miatt esetleg könnyebb is befektetőt találni (persze, ha nem a város akarja működtetni).

- a szociális rehabilitáció valóban (szó szerint) nehéz telep. Általános tapasztalat, hogy minden fellendülő városrészből "kiszorulnak" az alacsonyabb státuszú rétegek, a Belső-Józsefvárostól a győri Újvárosig (bár ott csak elkezdődött a folyamat). Pécsett ez még nem történt meg, nem tudom, hogy van-e a városnak valamilyen szociális rehabilitációs elképzelése (ha nincs, lehet, hogy kellene). Ennek ellenére nem gondolom, hogy a két épület azért lenne feltétlenül elhibázott helyen, mert a túloldalon ott a slum.

Szerintem - az a baj...

Mon, 19 Dec 2011 14:39:05 +0100

Kedves Gauder Péter!
Pontosítok. A megfelelő finanszírozás talán akkor is rendelkezésre állt volna, ha az EKF költségvetés nagy része nem csak virtuális pénz, amit a város sose látott. Azt pedig nem hiszem, hogy jó szándékkal és segítőkészséggel, lehet házat, vagy utat építeni. A városlakók közül rengetegen segítettek önzetlenül, igaz hogy sokkal többen nem, de az emberek lelkéből a közönyt csak akkor lehet kiirtani, ha valaki rájön, hogy miből ered. Én nem tudom. Valaki aki tudja?

Szerintem - az új épületekről általában

Mon, 19 Dec 2011 05:47:45 +0100

Kedves András!
Az én szövegemben 50 év volt, nem véletlenül. A hétvégén átrágtam magam az EKF hivatalos értékelésén - http://eugyintezes.pecs.hu/static/tempPdf/ekf_elemzes.pdf - amiben természetesen tőlem függetlenül hasonlóképpen értékelik a kulturális rehabilitációnak nevezett építkezések hatását.
Én, aki 1974-75 körül a szocialista rendszerben az ingatlanok értékének változásáról írtam a városrehabilitáció kapcsán, igazán nem kicsinylem azt a hatást, amit egy-két új épület jelenthet egy lepukkadt környéken. Csakhogy az elmúlt évtizedekben kicsit jobban megértettem a folyamatot a szabadpiaci kapitalista viszonyok között és azt is, hogy a magyar helyzet miben különbözik attól.
Azt, amit Podmaniczky báró ösztönösen jól csinált, mert minden képzettség nélkül is, józan ésszel felfogta, hogy a városfejlődés az ingatlanok értékét növeli bizonyos körzetekben, és ezt ügyesen megcsapolta a város javára, nem hagyta csupán az egyéni haszonszerzés eszközeként, azt a mai rendszer nem tudja. Vagyis, a környék telkei valóban felértékelődnek bizonyos mértékig, de ez annak az ingatlantulajdonosnak a haszna (nem létezik a srófadó, illetve a város nem vásárolta fel ezeket a telkeket a projekt megvalósulása előtt - ez meggondolatlanság volt). Ez az egyik dolog. A másik, hogy Pécs területe és a városiassága nincs arányban. Pécs ugyanúgy issza annak a levét, hogy magábaolvasztott falvakat, mint Budapest, de amíg Budapest mégis egy gazdasági központ, Pécs (már) nem az. Tehát, ebben a várostörténeti szakaszban a felülről irányított, a környezeti hatásokkal megfelelően nem számoló "kitelepülés", nagyon kétes értékű fellendülést okozhat, és akkor a magyar mobilitáshiányról még nem is szóltunk.
Az EKF legnagyobb bajának azt tartom, ami mentalitásbeli probléma, de nem foglalkoznak vele - raboljuk le a pénzt, amit az EU-tól, az államtól most lehet, aztán majd csak lesz valahogy.
A keleti városrész legnagyobb gondja szociális jellegű, és egy ilyen szituációban először a spontán folyamatoknak kellett volna kicsit elémenni, például azzal, ami valamennyire meg is indult, de éppen az EKF ölte meg - a Zsolnay negyedet ki kellett volna "takarítani" - bizonyos, emblematikus épületeket, funkciókat meghagyni a városnál, a többit a Pécsett nagy számban jelenlévő alkotóknak átadni, és akkor várni is elég lett volna pár évig, legfeljebb az ott tevékenykedőkre odafigyelni, minimálisan segíteni a fejlődésüket. Ezt viszonylag kis pénzből meg lehetett volna csinálni. A Balokány felújítása is ezerszer fontosabb lett volna, mint a két procc épület! A keleti városrész tele van nincstelen, és aluliskolázott cigányokkal - odatenni egy koncerttermet, ahová be sem tehetik a lábukat, az legfeljebb bosszantó, nem pedig a rehabilitációt segítő elem.

Szerintem - az új épületekről általában

Sun, 18 Dec 2011 23:48:58 +0100

Kedves Éva!

A Vígszínház korabeli helyzetével való összehasonlítás valóban túlzásnak tűnhet, viszont bizonyos szempontokból helyes lehet: egyrészt a párhuzam csupán a látszat, hiszen a Vígszínház annak idején jóval messzebb volt a városközponttól, mint a pécsi helyszínek (mind a város méretét, mind magát a fizikai és mentális távolságot nézve). Másrészt már a mostani folyamatok is mutatják (annak ellenére, hogy ingatlanpiaci válság is van), hogy a belváros arra fog terjeszkedni: a közeli negyvennyolcas tér (aminek keleti pereme alkotja a nagyvárosias beépítés szélét) környékén elég nagy építkezéseket lehet már most is látni, igaz, ahogy hallom, ezek akadoznak, de remélhetőleg nem ötven évet kell várni, hogy befejeződjenek.

A Kodály Központ és a Tudásközponton túl ráadásul ott van a Balokány, aminek felújítása már elkezdődött, és csupán azon túl kezdődik a Zsolnay-a belváros szerintem odaáig fog kiterjeszkedni, természetesen csak a Budai út menti sávban.

Ez a fajta "belvárosiasodás" egyébként az összes magyar vidéki városban megfigyelhető, tulajdonképpen Pécs kicsit le is maradt ebből a szempontból (talán a gazdasági helyzet miatt azért is, mert itt már önmagában elég nagy a nagyvárosias beépítésű övezet). Győrben például a városközpont szinte már átnyúlt Nádorvárosba (főleg, mióta a Frigyes laktanyát exkluzív irodaparkká alakították), pedig ott a vasút is elválasztja a negyedet a tulajdonképpeni belvárostól.

Egyébként az előbb említett Győr (aminek sosem voltak Pesthez hasonló növekedési fázisai) is szép "vígszínházas" példákat kínál: a vasút felépültekor a pályaudvar a város szélén volt, a "vadnyugati" hangulatú marhavásártéren, pár év múlva az akkori új városközpont kiépülésével egykettőre a város központjába került. Ma meg az a legnagyobb győri városszerkezeti probléma, hogy mit lehet tenni a város közepén haladó vasúttal és a pályaudvarral (lehet, hogy bölcsebbek lettek volna, ha annak idején egészen messze teszik a várostól...). Persze ma már aligha várhatunk akkora városfejlődéseket, mint az előző századfordulón, de a Kodály központ környéke is remélhetőleg hamarosan a "beérkezik a városba".

Szerintem "semmi gond gyerekek, minden a legnagyobb rendben, várjunk maximum 10 évet, az ingatlanpiaci helyzettől függően és minden a helyére kerül." 10 év nem nagy idő egy nagyváros életében...

Szerintem - Zsolnay Kulturális Negyed

Sat, 17 Dec 2011 20:26:52 +0100

Nyitott művészeti műhely

Áttanulmányozva a Zsolnay negyed átalakítására készült terveket, csupa pozitív élmény ért. Szimpatikusnak találtam a nyertes építészeti pályázatot és a tervezők a tér funkcióira vonatkozó elképzeléseit. Lehet türelmetlen vagyok, de körbejárva a készülő Zsolnay negyedet valahogy pont azok a funkciók hiányoznak, melyek a tervben szimpatikusak voltak, miszerint egy alkotó negyed alakulna ki, műtermekkel, rezidens szállásokkal, művészeti vállalkozásokat segítő terekkel.
Művészeti egyetemen végzett fiatal alkotóként, az ilyen jellegű kezdeményezést különösen szorgalmaznám. A tehetségek megtartását pontosan ilyen módon lehetne segíteni, ugyanis a legtöbb művész és iparművész számára az alkotás folyamata az egyetem befejezésével egyidejűleg megtorpan. Ennek oka, hogy nem használhatja a korábban az egyetem által biztosított műhelyeket, szerszámokat, gépeket és felszerelést. Megszűnik a korábban ösztönzőleg, inspirálóan ható közösség.
Elmúlt már az idő, amikor egy ipar- vagy képzőművésznek félre kellene vonulnia csendes műtermébe az alkotáshoz. Egyrészt mert nehezen engedheti meg magának, másrészt mert a kortárs művészet - legélénkebben - az interaktivitás, a közösségi szellem és az emberek közötti kapcsolatteremtés jegyében zajlik. Véleményemmel csak nyomatékosítani szeretném a tervezéskor már több ember által megfogalmazott igény helyességét. Bert van Meggelen városszociológus városépítészeti szakember a Rotterdam 2001 EKF intendánsa a design központként működő Van Nelle Factory-vel példálózott ittjártakor. Sorolhatnám az ilyen intézményeket, például a glasgow-i WASP stúdió (http://www.waspsstudios.org.uk/)ami egyesületként működve műtermeket, felszerelést és kiállítási lehetőséget biztosít művészeknek. De nem is kell nagyon külföldre menni, jó hazai példa a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió (http://www.icshu.org/)
Az egész Zsolnay negyed a kerámiáról szól, miért ne láthatnák az érdeklődők a technológiát és az anyagot nyitott alkotóterekben dolgozó művészek új alkotásain keresztül, nem pedig egy látványmanufaktúra keretében, ami csak szellemi tartalom nélküli utánérzés lenne.

Szerintem - Nagy Kiállítótér helyett: Múzeum utca rekonstrukció

Fri, 16 Dec 2011 20:34:02 +0100

Energiatakarékos, korszerű világítás létrehozása már nagyon időszerű volt.Ugyanez a kertekben hangulatos, nem különös de elengedhetetlenül szükséges volt már.
A falfestések, bútorok frissítése szintén időszerű volt már.
A BAUHAUS kiállítás nagyon igényes volt. Kellene egy állandó MarcelBreuer és Pécs vonatkozású bauhaus kiállítási anyag a filmekkel.
Igen népszerű volt, kár az EKF év után veszni hagyni ezeket a tömegeket vonzó programmokat.

Szerintem - a közterekről általában

Fri, 16 Dec 2011 17:35:02 +0100

Általánosságban egy tervezési divatra szeretném felhívni a figyelmet, Egy téren vbárhol járok, olyan mintha egy ARCHI-CAD programmban sétálnék, Mi a valóság és mi a virtuális, -a valóságnak nem virtuálisnak kellene lennie.
Szerintem vizuálisan túl egyszerű egy ilyen építész programm , A terek adottságai, rejtett értékei többek.

Más kérdés hogy sok helyütt 50-60 éves közművek cseréje volt a fő tét.
A tereknek több funkciója lehetne. Pl Kórház és Ágoston téren megszűnt a törzslakók kártyázó helye.
Szóval a beavatkozások valamelyest virtuális Autocad-Programmok.
Általánosságban a játszótereket a fejlett Ny-on is általában magas kerítéssel körülveszik, (mint Papnövelde u.sarka, Jó ez)
A szocialista városrendezésben nem voltak terek csak "gazdasági m2 mutatók" Azaz egy fő lakósságra hány cm2 zöld felület kell !!
Végre igazi városi terekben el kellene kezdeni gondolkodni...szóval elkezdtük a jobb irányt.

Ajánlófal - szórakozás

Fri, 16 Dec 2011 15:01:43 +0100

café griff - kakaóbár

Ötletfal - Új alapokra helyezni a város gazdálkodását !

Fri, 16 Dec 2011 14:45:28 +0100

A szövegben nagyon sokszor szerepe Budapest - nem véletlenül, hiszen a rendszert szerettem volna a budapesti városvezetés számára világossá tenni. Természetszerűen a rendszer Pécsett is alkalmazható.

Szerintem - Modern Magyar Képtár

Fri, 16 Dec 2011 11:24:39 +0100

Az épület eredetileg vármegye háza, alsó részen börtönökkel. kb 35 éve földhivatalként működött, könyökvédős hivatalnokokkal .
Modern megyeháza és földhivatal másutt épült.
A zsolnay szobornál lévő modern igen jelentős kép és szoboranyag számára megfelelőbbnek bizonyult ez a kiürült épület, mivel természetes módon fűtés nélkül is tartja a légállapotokat, Képeknek jó, legalább is nemn mentek tönkre. Ez is valami, mivel Pécs jórészt a modern képanyagáról volt híres mnikor is dúlt az ország többi részén a szocreál olajfestmény.(bizony, bizony, Lenin és Rákosi elvtárs talpig zöld, barna olajban)
Tehát fontos egy épület, Ráadásul a Kialakuló Múzeum utcában van . ilyen sem volt másutt az országban.
Nos ezt az épületet igyekeztük használhatóvá tenni Várnagy Péterrel, Akkor még Acél elvtárs sem adott rá pénzt.
A mostani hirtelen "előszedés" pénzügyi döntések sorozata, komolyabb műszaki megalapozottság nélkül. Tudomásom szerint pályázati úton volt pénz földenergia használatra.....de már kiviteli tervre nem volt idő.Szokásos komolytalanság hogy elhagyják a napárnyékolót ami tender terven nem tudom hogyan szerepelt.?
35 év alatt a két kritikus dolog változott mindíg a tervben: 1. gépészet. 2, toldalék építés. A technika fejlettségétől és a KÖH engedékenységétől függően.ER RŐL LEHET MÉG BESZÉLGETNI,
Építész kivitelező saját elképzelései szerint alakította. a belsőépítészet kivitelezését,pl. Ideje az építőipari káosz rendezése.

Szerintem - Zsolnay Kulturális Negyed

Fri, 16 Dec 2011 11:23:40 +0100

Az EKF totális impotenciáját jelképezi Szuhai Márton dolgozata - "csak" az éltető erőt, a kreativitást gyilkolta meg ott, ahol az a legtökéletesebb megoldás lett volna. Elkeserítő.

Szerintem - Zsolnay Kulturális Negyed

Fri, 16 Dec 2011 03:21:57 +0100

A beadott kritika háttértanulmánya PDF fájlként, fotókkal

Szerintem - Zsolnay Kulturális Negyed

Fri, 16 Dec 2011 03:07:16 +0100

Az előbbiekben ismertetett kritika csatolmányai itt találhatók:

cím:

Az alkotás közösségi terei
Ki-talált terek a Zsolnay Negyedben

Szerintem - Pécsi Konferencia- és Koncertközpont

Fri, 16 Dec 2011 00:01:18 +0100

Gratulálok Zoránnak, hogy megcsinálta ezt a pályázatot. Remélem sok-sok hangot előcsalogat a csendből és nem csak véleményt, de kritikát is.
Hiányzik a véleményformáló média Pécsen. Nem a független, hanem az, ami képes és mer átgondolt véleményt és ítéletet, azaz kritikát megfogalmazni. Ez nagy csapás a közéletre, a művészetekre, a politikai kultúrára és közösségekre is.Remélem lesz ereje Zoránnak a folytatáshoz.

Szerintem - a közterekről általában

Thu, 15 Dec 2011 23:55:27 +0100

PÉCS AZ EKF UTÁN - EGY GYALOGOS POLGÁR SZEMÉVEL

Az EKF-beruházások minden bizonnyal legjelentősebb eleme a közterek felújítása volt. Mondhatjuk, hogy ez egy „demokratikus projekt” – hiszen eredményei vagy hiányosságai mindenkit egyformán érintenek, a köztereket mindenki használja, korra, nemre, vagyoni helyzetre vagy társadalmi státuszra való tekintet nélkül. Szemben például a többi „elitista” beruházással, melyek meglehetősen rétegspecifikusak lásd: Kaptár, Kodály Központ, Kiállító tér, bizonyos szempontból még a Zsolnay Negyed is. Nem csoda, hogy a viták is a közterek körül bontakoztak ki legaktívabban és a legszélesebb körökben; itt fogalmazódtak meg az egymásnak legellentmondóbb vélemények, a legnagyobb dicséretek és a leghevesebb számonkérések.

Mint lokálpatrióta pécsinek és mint megrögzött gyalogjárónak – csöppet sem vitatva az összes többi beruházás szükségességét fontosságát – nekem is talán ez a kedvencem „Az” EKF-ből.

Mielőtt azonban a konkrét részletekre rátérnék, két általánosabb gondolatomat szeretném megosztani. Sokak szerint az EKF-beruházások kitörési pontot jelentenek-jelenthetnek a város életben. Ezzel alapjában én is egyet értek. De az EKF-es beruházásokat nem egy előremutató, jövőt megalapozó befektetésnek tekintem, hanem sokkal inkább hiánypótlásnak. Az EKF bár kétséget kizáróan nagy előrelépés volt, de ez a lépés kevés volt illetve kevés lesz az élre töréshez, mindössze csak a lemaradásunkat hoztuk be. Elsősorban nem (illetve nem csak) a másokhoz, hanem az önmagunkhoz képest mért lemaradásunkat - és talán még így sem sikerült teljesen behoznunk…

A másik általánosabb megjegyzésem pedig az, hogy akárcsak a közterek felújítása kapcsán, a teljes EKF-fel kapcsolatban – úgy az összes beruházást, mint a rendezvényeket tekintve – kettős a véleményem. Egyfelől elégedettség és büszkeség tölt el; összességében pozitívan csengett le bennem úgy a 2010-es kulturális évad, mint ahogy összességében jó véleményekkel vagyok a beruházásokról is. Azonban sajnos mindkét területen rengeteg negatívum is tapasztalható volt. Minden lokálpatriotizmusom ellenére sem rejthetem véka alá, hogy az EKF jól példázza azt a bizonyos állatorvosi lovat: ami betegség csak létezik, abban szemmel láthatóan szenvedett „Az” EKF, sőt utóhatásait tekintve most is szenved. A kihagyott lehetőségek pedig további fájó sebek az amúgy is megviselt „ló” testén.

E rövid bevezető után rátérek konkrétan az EKF-en belül a közterületek felújítására. Írásomban először az eredményeket, azután a hiányosságokat veszem sorra általánosságban, majd pedig néhány közterületről részletesebben is kifejtem a véleményemet. (Lásd a csatolt írást. )

Megjegyzésül még annyit, hogy a pályázati idő óta nem olvastam a témához érkezett hozzászólásokat, nehogy befolyásoljanak. Ennek ellenére ha valakiével összecseng a véleményem, az nyilván nem a véletlen műve. ;)

Szerintem - Pécsi Konferencia- és Koncertközpont

Thu, 15 Dec 2011 23:52:09 +0100

Ezt is a Kritikai pályázat részére küldöm:
cím: KÉT ÉPÜLET TÖBB MINT EGY ÁLOM
megjelent: Magyar Narancs, május (A "Két ígéret" c. írás második része, csak szétszedtem, mert így emészthetőbb)
terjedelem: 5500 leütés
téma: Pécsen több mint hatvan éve szeretnének hangversenytermet. A most megvalósult épület túltesz azon, ami az évszázados álomban szerepelt. Alkalmas arra, hogy Pécset pozícionálja Európa kulturális térképen és kifejezésre juttassa azt a kreatív energiát, amely bizonyosan a város sajátja lesz, ha egyszer valóra váltja a „kulturális léptékváltás” programját.

Szerintem - Pécsi Konferencia- és Koncertközpont

Thu, 15 Dec 2011 23:47:21 +0100

Kritikai pályázat részére küldöm:
cím:KÉT ÍGÉRET: Kodály Központ és a Regionális Könyvtár épületi
megjelent: Magyar Narancs, május
terjedelem: 5500 leütés
téma: Rosszul feltett kérdésekre is van jó válasz. Bár a polgármester ingatlanpanamája határozta meg, hogy hová kerüljenek az épületek, kiváló keretet biztosítanak a belváros keleti irányú terjeszkedéséhez.

Szerintem - Zsolnay Kulturális Negyed

Thu, 15 Dec 2011 23:44:33 +0100

Hiszek a térben, a tér közösségszervező erejében. Hiszek közösség alkotási vágyában, a folyamatban mely eltérő szükségletek és igények mentén alakítja ki saját tereit, hogy az visszahathasson az azt létrehozók további alkotói tevékenységeire.

Az utóbbi fél évtizedben figyelmem nem tudta elkerülni az a nemzetközi folyamat, melyben különböző alkotói csoportok újrahasznosítanak üresen álló ingatlanokat, azokat műhelyekké, stúdiókká, próbateremmé, előadótérré változtatva. Olyan közösségi terek százai, ezrei jöttek létre elhagyatott épületekben az utóbbi évtizedekben Európa szerte, melyek nemcsak az önmegvalósítás és önkifejezés terei lettek, hanem gyakran valódi munkahelyek, mérhető termelőerővel. Ezek a terek többnyire láthatatlanok maradtak a nagynyilvánosság előtt – hiszen nem ritkán illegalitásban működhettek csak, azonban ugyanakkor – talán pont e-kettősség miatt is – mára a társadalomtudományos kutatások célpontjaivá is váltak. Véleményem alapján mindemellett nem érzem azt, hogy e jelenségeket megfelelően nevezte volna el az erről folyó tudományos diskurzus, így keveredhetnek mai napig is össze a „foglalt-ház” a „romkocsma” vagy akár az „ipari épületek kulturális célú újrahasznosításának” fogalmai. Egy régebbi munkában ezért kezdtem el használni a „ki-talált tér” kifejezést, hogy e jelenségek között megragadhassam a közöst. Ezt én a tér „találékony” újrahasznosításában, illetve a tér és az alkotás kapcsolatában találtam meg, mely e munka középpontjában is áll, különös tekintettel a Európa Kulturális Fővárosa - Pécs2010 eseménysorozat keretében megálmodott és létrehozott Zsolnay Kulturális negyedre.

Szerintem - a közterekről általában

Thu, 15 Dec 2011 23:39:51 +0100

„ 2008.október 28.-án Alan Greenspan, egykori Fed elnök kongresszusi meghallgatásán elismerte, hogy „hibát”, hiányosságot észlelt „ideológiájában”. Wexmen szenátor megrökönyödve e megjegyzésen, azt tisztázandó, visszakérdezett: , mire Grenspan kifejtette: >”.

részlet Louis Moreno The Architecture of Financial Crisis című írásából

Az alcím talán helyesebb lett volna, ha benne „Pécs előtt, Pécs után helyett” a „gazdasági válság előtt, alatt, és után” szerepel. Pécs egy a sorban, 1985-2011 között, de számos tekintetben sajátos tanulsággal bír az EKF jelenség kritikai vizsgálatában. Azt hiszem, ez utóbbi által a Pécs 2010 története könnyebben elemezhető, érthető- értelmezhető. Sőt, és talán ez a legfontosabb: a mégha utólagos, de mégiscsak egészséges kibeszélés mellett, alkalom nyílik arra, hogy szakmai kérdések fogalmazódjanak meg, hogy a projekt elvi és gyakorlati(megvalósításának) tanulságait átadja az elkövetkezendő európai kulturális fővárosoknak. Alkalom nyílik arra, hogy az „EKF” modell egyik pontjának valóságosan is eleget tegyen a már lezajlott projekt, azaz európai színtérre, dimenzióba emelje a történetet. És ennek már jelentős építészeti, várostervezési vonzata is van.

A bevezető sorok alapdilemmája bármely elméleti modell gyakorlatba ültetésekor jelentkezhet. A valóság összetettségéből fakadóan, még az elméletben tökéletes modellek is a gyakorlatban működésképtelennek bizonyulhatnak. A Pécs 2010 által választott, kidolgozott EKF modell már a kezdetektől kivitelezhetetlen volt a kitűzött határidőre. Nem kimondottan magyar sajátosságról van itt szó, hanem a dolgok- a projekt túlméretezésének, elégtelen hazai és főleg a határokon túli népszerűsítésének, vitatható építészeti- urbanisztikai döntések, építészeti, politikai és gazdasági válság bekövetkeztének- szerencsétlen egybeeséséről. Szükségszerű átgondolni az EKF gazdasági, társadalmi, építészeti szerepét.

Szerintem - Pécsi Konferencia- és Koncertközpont

Thu, 15 Dec 2011 23:39:00 +0100

Rendhagyó kritika a pécsi Kodály Központról

2010. december 18. este 7 óra

Közvetlenül a Pannon Filharmónikusok nyitó koncertje előtt név szerint szólították a színpadra az építészeti tervpályázat győzteseit - egyben a ház fiatal tervezőit -, hogy átvegyék a város kitüntetését. Majd a közönséggel szemben állva átélhették szakmai életük legszebb pillanatait.
Hosszú, véget nem érő fergeteges tapsvihar köszöntötte az alkotókat. Félreérthetetlen kritika volt ez a városlakóktól.
Megszerették és végleg szívükbe zárták e házat.

Eltér István
építész

Szerintem - az új épületekről általában

Thu, 15 Dec 2011 23:38:27 +0100

A kritikai pályázathoz szeretném a következő írást feltölteni:
címe: Elhallgatott kritika: félbe maradat modernizációs kísérlet Pécsen
megjelent: LETTRE, 2011, 82. SZÁM, ŐSZ
Cikk a mellékeltben!
Kb. 6000 leütés
Téma: Egyre gyakrabban hallani azt az érvelést Pécsen, hogy az EKF eredményeit nem az eredeti célokhoz kellene mérni. Erre két okunk lenne, ha azok a célok nem valós kihívásokra reagáltak volna és korszerűtlen megoldásokat igényeltek volna. Nézzük hát, melyek voltak az eredeti célok!

Szerintem - az új épületekről általában

Thu, 15 Dec 2011 23:17:34 +0100

SZENDE ANDRÁS olyan párhuzamot von a Vígszinház és az EKF épületek között, ami azt feltételezi, hogy a városfejlődés egyenes pálya - csak várjuk ki, ez is bejön, mint a Vígszinház. Holott Pécs jelenkori várostörténetében semmi nem emlékeztet Pest progresszíven növekvő korszakára. Persze arra jó ez az összehasonlítás, hogy azt mondjuk: semmi gond gyerekek, minden a legnagyobb rendben, várjunk 50 évet és minden a helyére kerül. Megint nem kell semmit csinálni, csak várni.
Éppen a sikerről írok egy sorozatot, amelynek az 5. fejezete a kudarc, és az abból való kilábalás folyamata. Nem részletezem, de az ilyen önámítás csak beledöngöli az embert, és a várost a földbe.

Szerintem - az új épületekről általában

Thu, 15 Dec 2011 23:06:21 +0100

GÖNCZY LÁSZLÓ-nak köszönet az írásáért. A Kodály központtal kapcsolatban majdnem meg is győzött...:)

Szerintem - Városközpont - Széchenyi tér és környéke

Thu, 15 Dec 2011 22:54:42 +0100

Mire vagyunk éhesek?
Gárdonyi tudta: fűre. Nemcsak a legelésző állatoknak, de az embernek is kell a fű. Gyereknek is, felnőttnek is egyaránt. És persze a fű mellett fára, virágra, szép tájra, forrásra, patakra, is áhítozunk. Hiába burkoljuk, kövezzük, betonozzuk, aszfaltozzuk le környezetünket, nehogy egy porszemmel is bekoszolódjunk: a szobánkba, irodánkba, a Széchenyi térre is visszacsempésződik valahogy egy kis zöld vegetáció. Pedig csak baj van vele: ültetni, öntözni kell, edény meg föld kell neki, lehullik a lombja, elfagy, piszkos lesz…
Pécs ugye mediterrán város (akar lenni), és némi szomszédbeli horvátországi élmény alapján köztudomású, hogy az ilyen városok főtere szép (szürkés)-fehér kővel van kirakva, fű nemigen van rajta. De: virágpompa, pálmasor és tengerpart azért van, nem irtottak ki minden vegetációt még a patinás főterekről sem. Nyugatabbra pedig az az új bolondéria járja, hogy a villamossínek közét-mentét is befüvesítik.
A mi Széchenyi terünkön régebben sem volt sok zöld, de most azt is száműzték.
Miért hiányzik sokunknak annyira az a néhány szál giz-gaz? Hiszen a tér megtelt élettel, soha ennyien nem nyüzsögtek rajta, öröm látni, hogy mennyien választják programként azt, hogy „menjünk sétálni a térre”.
Csak hát lehetne szebb is, jobb is, szerethetőbb is. Talán az egész mostani fanyalgásról az ősember tehet, aki körülnézvén egy tájon, (mondjuk a Mecsek lábánál) felmérte, hogy ez egy jó, megélhetésre, gyereknevelésre nagyon alkalmas vidék, egészséges erős fű nő, akkor nyilván ezen a vidéken jól megterem a gabona, vetemény, gyümölcsök, állatok is lehetnek. A kopár hegyek, sziklák, száraz helyek pedig nem jók, mert nem biztosítják az életfeltételeket, onnan inkább tovább kell állni.
Az ősembernek ez a tudománya pedig megmaradt (megrekedt?) bennünk, ösztönné vált és nem irtódott ki ez alatt a röpke néhány ezer év alatt. Mit tagadjuk, örömet okoz városi ember létünkre parkokban sétálni, felüdülésnek érezzük egy csobogó szökőkút hangját, látványát.
Amit a Zsolnay kúttal csináltak, felér egy megskalpolással: a régi kút a virágpompa közepén olyan volt, mint egy oázis, életet tápláló vizével. Most a puszta kőből tör föl a víz, de minek: nem „locsol” semmit. A levendula kicsit távolabb érdekes-szép növény, de legyünk őszinték: nem nagyon ejt ámulatba. Ámulatba, netán extázisba általában a nagy szirmú, élénk színű, szimmetrikus – mintegy a galaxisokat, világmindenséget jelképező virágok ejtenek. A bokrok és a kisvirágú növénykék is persze helyesek. Lelkileg legközelebb pedig a bennszülött fajok állnak hozzánk.
A városháza előtti virágágyásokkal az a baj, hogy a kőkazetták a természet szabadságát ölik meg; a szabad életek a kőkorlátok között sínylődnek (és persze hol sok a víz rajtuk, hol kevés).
Pécsett amúgy is olyannyira kevés a park, az igazán jó játszótér. Ha valaki teheti, látogasson el a következő tavaszon Szekszárdra, Szegedre vagy Keszthelyre, mert ott tudják, mi a virágpompa, hogyan kell ősi vágyukat kielégítve természetélményhez juttatni a városlakókat. Mert, - bár sokkal élettelibb az új tér a réginél -, de azért a bennünk lévő ősember szétnéz, és azt mondja, hogy ilyen kopár helyen nem jó maradni. Bízom abban, hogy a fák majd megerősödnek, és erőt sugároznak, s 10-20-x év múlva valaki egyszer azt mondja: szedjünk fel innen egy kis követ, ültessük csak be zölddel.

Szerintem - az új épületekről általában

Thu, 15 Dec 2011 21:19:34 +0100

Csak semmi intimitás, nagyváros vagyunk!

Az EKF-beruházások kulturális és városépítészeti hatásairól, hagyatékáról gondolkodni sokféle kiindulópontból, különféle érvrendszerek alapján lehet. Én most beérem hárommal; ezeket szeretném a magam cseppet sem szakértői módján végigjárni:
1. Van-e, lehet-e kultúra-fejlesztő hatása az épületeknek?
2. Működésük tapasztalatai alapján mennyiben felelnek meg rendeltetésüknek?
3. Hogyan kapcsolódnak a városhoz, mint épített és szellemi környezethez?

Válaszaim a csatolt szövegben olvashatók.

Szerintem - az új épületekről általában

Thu, 15 Dec 2011 19:15:59 +0100

A Magyarországról szóló ön- és külső sztereotípiák szerint az ország lakosai leginkább egymás ellen szeretnek tenni és beszélni, mintsemhogy közösen vegyék kézbe azokat az ügyeket, amelyek mindnyájuk életét lényegileg érintik, sőt: gazdagítják. Ugyanakkor mások ezellen ágálva hajlamosak vad optimizmusba lovagolni magukat, igyekeznek “pozitívan látni” a dolgokat még akkor is, ha ennek árát az jelenti, hogy kínos hallgatásban feledkeznek el a valós gondokról. Az okoskodás látszatát keltve azt mondhatnánk, hogy az igazság valahol középen fekszik. Ezután már csak az a kérdés, hogy "hol" van ez a közép?
Az EKF égisze alatt megvalósult kulcsprojektek közül az elmúlt egy évben leginkább a két “mamutépület”, a Kodály- és a Tudásközpont játszott szerepet a mindennapjaimban – egyetemista éveim egy komoly hányada egyrészt a könyvek között, másrészt pedig a zenehallgatás jegyében telt el. Mondhatni lázba jöttem a két épület látványtervei alapján, nemkülönben a város több pontján emelendő új létesítmények miatt is, s ezt a lelkesedést csak igazolta a tapaszatalatom, ami az első látogatások során ért ezekben a valóban nagyszerű Központokban.
Kár lenne azonban szépíteni a helyzetet: valójában túl sokszor ragadt el magával a lelkesedésem, és a könyvtáron és koncerttermen keresztül éltem meg igazán az EKF megannyi fonákját, amelyek számomra a 2010-es fejlesztések ezidáig egyetlen igazolható tanulságát adják.
Nézzük csak a nyilvánvaló hátrányokat! Komoly kifogások emelhetőek az elhelyzést illetően. Attól kezdve, hogy kerékpározó emberként a Tudásközpont megközelítése gyakorlatilag vonzza azt, hogy megsértsem a KRESZ szabályait, egészen addig, hogy az elmúlt egy évben kétszer volt csőtörés, illetve dugulás, az örömbe minduntalan betolakszik az üröm. Számos kifogást lehetne még emelni: lerobbanó üvegtáblák, szűkös tárhely, akadozó kiszolgálás, esetenként zajos közeg és így tovább... Mindazonáltal ezek a szerkezeti problémák még orvosolhatóak, ámde mit fog kezdeni a város – vagy akár az állam is! – a valószínűleg legnagyobb problémaként jelentkező elképesztő költségekkel? Kevés konkrétumot hallhatnak a kívülállók a tényleges számokról, azonban akinek van füle a hallásra, az a város és a megye helyzetéből kiindulva a létbizonytalanságot és a szorongást érezheti, amelyek ugyan bújtatva, de mégiscsak a megvalósult és elmaradt építezéseken keresztül látszanak meg konkrétan, magukba sűrítve a félig-némán is beszédes mondanivalót.
Az említett tanulság számomra rövidtávúként és ideiglenesen határozható meg: a Kodály- és Tudásközpont önmagukban Pécs méltóságát és regionális központiságát hivatottak emelni, amelynek részben eleget is tesznek, ugyanakkor a nyilvánvaló finanszírozási, strukturális és vezetési hibák miatt ezt a funkciójukat gyakran csak keserű szájízzel lehet elfogadni. Akár még azt is meg lehet kockázatni, hogy tipikusan kelet-közép-európai jelenséggel állunk szemben, ahol egyet lépünk előre, majd egyet hátra is (ami néha kettőt jelenthet). Persze egyszerűen nem lehet nem örülni a könyvtárnak és a koncertteremnek, szinte kötelességnek tekinthető az, hogy az ember, mégha nem is “őslakos”, büszke legyen rájuk és használja őket. Örülök, sőt: akarom, hogy örüljek. A hiányosságokat azonban nem lehet sem elfeledni, sem letagadni.
Korai lenne még “végleg” értékelni az EKF évét és a két kulcsprojektet, kellő idő híján csak az első bekezdésben emlegetett végletekbe eshetünk. Várok, és szívből remélem, hogy most csak azon folyamat elején állunk, amely után valóban eléri ez a két épület azt a presztízst, amelyet eredetileg szántak nekik. Jelenleg híven szimbolizálják a közép-európai élet felemás mivoltát, de bennük van az igazi sikertörténet lehetősége is. Civil aktivitással a két főépület esetében nem lehet hatásosan fellépni, marad tehát a beszédmód és a reménykedés. Közben pedig szánom azokat, akik az egymás ellen ágálás csapdájába esnek, tartozzanak akát az EKF-optimista vagy az EKF-pesszimista pártba.

Szerintem - Városközpont - Széchenyi tér és környéke

Thu, 15 Dec 2011 19:03:01 +0100

A Széchenyi tér eleve nem sikerülhetett jól, nyilván ez minden átalakításra igaz, hiszen lehetetlen minden igénynek megfelelni, de itt a belváros szívében, a fő téren, amihez minden itt lakónak van valamilyen kapcsolódása ez hatványozottan igaz. Elsősorban mindenki csak szubjektívan értelmezheti azt, ami kialakult, ebben az esetben azonban ezt még inkább megnehezít, hogy a Széchenyi térnél nem csak a fizikai megvalósulással kapcsolatban (a burkolat, a különböző térplasztikák stb..) volt rengeteng különféle gondolat, hanem a tér eleve eltérő szerepet tölt be a lakosok között, akik nyilván a saját képzetüket (nagy, rendezvények megtartására alkalmas terület; találkozási pont; pihenésre alkalmas tér sok zöldfelülettel; mozgalmas, fiatalos, izgalmas tér, különböző képzőművészeti elemekkel stb..) szerették volna megvalósulni látni. Így pedig érthető, hogy mindenki, aki nem a rendezvények megtartására alkalmas, központi felületet látta a Széchenyi térben csalódott volt az átadás után. Nem tagadom, hogy én is közéjük tartoztam, de az utóbbi egy évben azért kezdtem vele megbékélni. Bár még így is több olyan eleme van, amivel nem tudok mit kezdeni. A Művészetek Háza előtti kis medenceszerűség például teljesen indokolatlannak tűnik és máig nem jöttem ár, milyen funkcióval bír, hiszen esztétikailag semmiképp sem jelentős. Ugyanígy értetlenül állok a robusztus virágágyások előtt, de ezt már többen is megemlítették. Ami pedig nekem az egyik legfájóbb pont az a tervezett párnafelhők hiánya. Könnyen lehetne érvelni amellett, hogy ez fölösleges, a térnek nincs szüksége újabb képzőművészeti elemekre, de ebben az esetben nem is feltétlenül a szükség a legfontosabb, hanem az esély, hogy egy ilyen beavatkozással jelképszerű művészeti tárgyat lehetett volna létrehozni, ami visszafogott megvalósítással hamar belopta volna magát a pécsiek szívébe, és nem utolsó sorban turisztikai látványosságként is működhetett volna.
Az új, kiszélesített egységesített tér használhatóságában is kételkedtem még tavaly nyáron. Jellegzetes kép volt, amikor a kánikulai melegben, a turisákkal és helyiekkel teli belvárosban egyedül a Széchenyi tér magja volt üres, az egy-két perces környezetében mindenhol emberek tucatjait lehetett látni. Ez az üresség idén a vendéglátóhelyek kiköltözésével megoldódni látszott.

Szerintem - a közterekről általában

Thu, 15 Dec 2011 18:59:15 +0100

Elnézést az előző hozzászólás néhány pongyola kifejezésért, és a magyartalanságokért - nem felejtettem el a nyelvet, csak megint anélkül nyomtam meg a küldés gombot, mielőtt újraolvastam volna, amit írok. Ez persze nem változtatja meg mondanivalóm lényegét, de engem zavar, és feltételezem, hogy másokat is. Ezért kérek elnézést.

Szerintem - Tettye városrész és Havihegy

Thu, 15 Dec 2011 18:08:59 +0100

Tervező tervez, politika végez. Mégis van megváltás. Gondolatok a Pécsi EKF keretében megújult Tettye parkról és a Havihegyről, amely régóta az ország első (és az építési engedélyezés „gyorsítása” miatt valószínűleg az utolsó) építési engedélyt kapott közparkja. A terület műszaki átadása a napokban történhet meg, háromnegyed évvel a kulturális év után, de fényévekkel a hasonló sorsú területek rendezése előtt.
(folytatás a csatolt fájlban)

Szerintem - az új épületekről általában

Thu, 15 Dec 2011 17:44:02 +0100

Szende Andrásnak: Egyetértek abban, hogy a Tudásközpont és a tőle keletre lévő nagyberuházások hosszú távon alakíthatják a várost és megalapozhatják egy új, kiterjedtebb, mozgalmas belváros létrejöttét. Ehhez azonban két elengedhetetlen feltétel szükséges, melyekről ön nem írt. Az egyik a terület ingaltanjainak és az ottani heterogén társadalmi csoportoknak a szerepe. A Kodály Központtal szemben ugyanis nem jórészt üres telkek vannak, hanem lerobbant, mélyszegénységben élő, roma családok lakóhelyei, és nem csak itt, hanem a Király utca végétől az idevezető terület több pontján is, hasonlóan alacsony társadalmi rétegbe tartozó családok laknak, akiket nem lehet úgy elfalazni a külvilágtól, ahogy az pont a konferenciateremmel szemben botrányos módon valóban megtörént. A beruházások valószínűleg magukkal fogják hozni a területen lévő ingatlanok árainak változását is és így valahogy a mostani állapotok átalakulását, a jelenlegi lakosság kicserélődését, azonban ha ezeket a lakosokat esetleg csak még kijjebb szorítják ezek a változások az semmiképp sem jelenti a probléma megoldását, csupán csak elodázását és a környék álságos megtisztítását. Azonban még ennek a bekövetkeztére is csak akkor van esély, ha a 6-os út kivezetőjének számító Zsolnay út forgalmának jelentős része eltűnik, ha ez nem történik meg én nem látok esélyt arra, hogy ez a helyzet akár hosszú távon is rendeződjön és abból a periférikus, kaotikus területből egy egységes, mozgalmas, a belváros felvezetésére alkalmas közeg válljon.

Gauder Péternek: Természetesen igaz az, hogy az EKF létrejöttében hatalmas hibákat követtek el, különösen felsőbb szinteken, de valószínűleg az utolsó nemtörődöm civilig mindenki, azonban nem érzem úgy, hogy az ezzel való szembenézés (már amennyire az lehetséges) ne történt volna meg. A poszt-EKF-es beszélgetéseknek legalábbis ez a fő motívuma. Így azt sem igazán értem, miért lenne önáltatás, blöff a végül elkészült épületekről, melyeknek ötlete egyébként nem egy központi, Pécstől távoli felső vezetés fejéből pattantak ki, hanem (ha jól tudom) már a kezdeti pályázatba is jelen voltak, való beszéd, azok kritizálása. Mindazt, amiről ön ír (az esély elszalasztása, a folyamatos hibák) nagyon sok helyről lehet hallani, ha nem is ennyire szenvedélyes, elméleti megfogalmazásban, és úgy gondolom, hogy ez persze fontos is a jövőre nézve, viszont ugyanakkora hiba lenne, ha a kialakult helyzet helyett csak az idevezető utat viszgálnánk.

Szerintem - Nagy Kiállítótér - a Zsolnay Negyedben

Thu, 15 Dec 2011 17:28:22 +0100

ja, ez lenne a blog:
http://artificalpecs.blogspot.com

Ötletfal - Művészeti negyed

Thu, 15 Dec 2011 17:20:36 +0100

A művészek által kedvelt városrészek, amelyek idővel kvázi művésznegyedekké alakultak, többnyire úgy indultak, hogy volt egy lepukkadt városrész, ahol a mindig csóró művészek lakást, stúdiónak való helyet tudtak bérelni, esetleg venni. Mivel ők azt adták a környezetüknek, amijük volt - a kreativitást - lassan a saját képükre formálták a városrészt. Ettől a negyed felértékelődött, a kicsit ügyesebb művészek, akik az ingatlanokat nem csak bérelték, hanem időben meg is vették, kerestek rajta, a kevésbé élelmesek pedig újra kerestek egy városrészt, ahol megfizethetőek a lakbérek, mert a "művésznegyedekben" már nem azok, mert már sikk lett ott lakást venni, üzletet nyitni, Az okos városvezetés odafigyel az ilyen spontán folyamatokra és kis pénzzel megtámogatva a környezetátalakulást, gyorsíthatja a folyamatot. Ez is egyfajta városrehabilitáció.
Egyetlen esetet ismerek, amikor kijelöltek egy negyedet művésznegyednek, 1948-ban az éppen megalakuló zsidó állam nem akarta, hogy Jaffó legértékesebb, legrégebbi épületei tönkre menjenek, miután a gazdag arabok elmenekültek, gondolván, hogy a zsidók ugyanazt teszik velük, mint amit úk tettek volna, ha győznek, szóval, ott volt egy csomó értékes, régi épület, és akkor azt mondta az új városvezetés, hogy ide csak művészek költözhetnek, hogy megőrizzék azt, ami érték. Ez a rendelkezés mindmáig érvényben.
Pécsett nyugodtan lehetett volna a Zsolnay negyed ilyen hely, úgy, hogy a város nem vállalja be az egész felújítását, hanem csak bizonyos, kiemelt épületekét, a többit "kiutalja" művészeknek. Akkor, talán, 2010-re még látogatható is lett volna...
A spontán kialakuláshoz nagyobb mobilitás szükséges, mint ami ma Magyarországon az ingatlanok területén. Ma adókkal, illetékekkel büntetik a mobilitást, mert nem értik annak a spontán értéknövelő erejét.

Szerintem - Nagy Kiállítótér - a Zsolnay Negyedben

Thu, 15 Dec 2011 17:11:51 +0100

Kedves AFAL, Kedves Zorán,

egy sajátos műfajban adok be egy írást felhívásodra, melynek művelése, közege hosszú évek, évtizedek óta igencsak hányatott sorsú városunkban. Talán Neked nem kell külön ecsetelnem azt a helyzetet, mely a helyi kritikai szemléletet, s ezen belül a művészetkritikát övezi. A pécsi Echo megszűnésével szinte az egyetlen érdemi művészetkritikai fórum is eltűnt; azok a szakmai sikerek, ahogyan néhány kiállítás, művészeti esemény helyet kap az országos szakmai sajtóban, nyilvánvalóan nem üti át a helyi nyilvánosság ingerküszöbét.
Sajnálatos, hogy az EKF-fel párhuzamosan a helyi médiában nem történt meg az a szükséges attitűdváltás, mely a kultúra és a művészetek értelmezésében, kritikai reflexióiban szükséges lenne/lett volna ahhoz, hogy mind a magas-, mind a kortársművészeteket, s azok művelőit hozzásegítse a mind szélesebb körű - érdemi - meg- és elismeréshez. Az EKF egyik komoly adóssága, hogy nem sikerült mediálnia, mediatizálnia azt a fogalmi-, szemléletbeli látásmódot – azt a kultúra- és művészetfogalmat -, mely szükséges lenne, hogy az új kulturális beruházások, intézmények valóban minőségi léptékváltással működhessenek. Nyilvánvaló, hogy néhány év kevés ahhoz, hogy szemléletében felépítsen egy új minőségű közönséget; ám ahhoz mindenképpen elegendő lett volna, hogy megtalálja és felépítse ennek eszközeit és módszertanát. Az, hogy több nívódíjat, elismerést zsebelnek be az egyes épületek tervezői, vagy az egyik új intézmény honlapja még nem garantálja azt, hogy érdemi, közösségformáló diskurzusok alakuljanak ki egy-egy esemény, vagy akár művészeti szemléletmód kapcsán. A valódi műkedvelő közönség megteremtésében látom az elkövetkező néhány év a legnagyobb kihívását. A most felállt intézmények kommunikációs repertoárja – bár látszanak ilyetén szándékok – egyenlőre nemigen látszik alkalmasnak, hogy átfogóan s hatékonyan kezelje ezt a problémakört. Olyan progresszív művészetkommunikációs stratégiát kellene már működésében látni, mely képes kinevelni a jövő kultúrafogyasztóit.

A magam szerény eszközeivel ebben a vákuumban néhány hónapja arra jutottam, hogy egy művészetkritikai blogot indítok – egyenlőre magányos farkasként, privát blog formájában. Többször váltottunk szót arról, hogy az ilyen jellegű írásokat az AFAL-on is tegyem közre. Azt gondolom, hogy inkább valami olyasmit kellene bevezetni az AFAL weboldalán, mint más portáloknál, azaz, megjelenítenek külső blogokat, szájtokat – rövid leadekkel.
Ez már csak azért is ésszerű megoldás, mert a blogszféra így egymást erősítve tud megjelenni; ez a fajta megoldás nem csak az AFAL-t erősítené, de adott esetben a létrejött új intézmények kommunikációs felületeit is.
Szóval más képzőművészeti esemény híján, melyek a pályázati időszakban az új létesítményekben zajlottak, a zsolnays Pécsi Galéria legutóbbi kiállításának kritikáját adom be felhívásotokra.

üd :v

Ötletfal - Pécs, a magyar tulipánfővárosa

Thu, 15 Dec 2011 16:32:03 +0100

Kedves Simon!
Borzasztóan nagyra értékelem amit csinálsz a tulipánokkal - teljesen egyetértek azzal, hogy még több tulipán kellene Pécsett - de nem ajándékba, mert nem értékelik igazán. Hagyd a cimkéket, legyen sok tulipán Pécsett, mert szép, mert illik a városhoz, és ne azért, mert arra jön a TV. Az EKF-nek vége, a flitteres ruhákat el lehet tenni a naftalinba, és munkára alkalmas öltözetben, szerényen és keményen el kéne már kezdeni dolgozni - nem a holland Mikulást várni.

Jópéldatár - Borkóstolás

Thu, 15 Dec 2011 16:23:58 +0100

A javaslat egyszerű, logikus, és ettől nagyon jó. Csak annyit tennék hozzá, hogy amennyire tudom, nem csak a Pécs környéki pincészetek produktukai érdemesek a kóstolgatásra, hanem Róna Péter sajtjai is...

És ha már igényes borkóstolás, akkor hadd jegyezzem meg, hogy azt talán, nem a köztereket elcsúfító bódék mellett kellene tenni, hanem például abban a pincerendszerben, amit az elmúlt évtizedekben felújítottak és most eladásra kínálják. Ilyen dolgokban a városvezetésnek "ugrani" kéne - nem megvenni, hanem olyan üzleti konstrukciót összehozni, amiben ott van a város érdeke is, mert valójában akkor lenne az üzletembernek, aki a pénzt teszi bele, is az érdeke. Az ilyen win-win tipusú üzletek lendítenek fel egy várost: van jó bor, van jó sajt, van szép pince - hozzuk össze, hogy ez együtt úgy működjön, hogy öröm legyen oda belépni! - a vendéglátásban is meg kéne tanulni, hogy nem a turista zsebére kell ácsingózni, hanem elsősorban a helybelieknek kell olyat nyújtani, hogy azt mondják - ez megjárja! Arra majd jönnek a turisták is...

Szerintem - a közterekről általában

Thu, 15 Dec 2011 16:07:13 +0100

Kedves Péter! Ha csak olyan városokat lehetne összehasonlítani, amelyek első ránézésre is hasonlóak - körtét a körtével, almát az almával, akkor talán igazad lenne, de miután ebben én nem hiszek, meg sem kíséreltem Pécshez "előképet" keresni. Sőt, ha szabad azt mondanom, kifejezetten rossz módszernek tartom az utánzást, ezért nem is tudom elfogadni, hogy ami Pécsett történt az kulturális rehabilitáció, pedig látszólag minden a kultúra jegyében született. Gyűlölöm a sémákat, még ennek a pályázatnak a kategóriái között sem találtam meg azt pontosan, amiről szólni szerettem volna. Számomra Pécs és Tel-Aviv is egyedi eset, ami viszont nem akadályozza azt, hogy egymástól tanuljanak.
Hogy Tel-Aviv milyen város, azt Te, mint urbanista, és aki talán néhány napot eltöltött ott, nyugodtan nevezheted egy harmadik világbeli "booming city"-nek.
Én csak 22 évet éltem ott, valószínűleg azért látom egy kicsit másként a dolgot. A nyolcvanas években TLV nem volt konjuktúrától duzzadó város, és a két polgármester, akiket említettem a cikkben, más-más utat választottak arra, hogy a népességcsökkenést megakadályozzák, illetve visszacsábítsák a fiatalokat. Az elmúlt húsz évben ez sikerült, de TLV mai népességnövekedése évi 0.1%, ami azért nem akkora "boom". Igaz, nem is az a cél, hogy minden határon túl vonzza a népességet.
Tel-Aviv nyolcvanas évekbeli népességvesztése is izgalmas urbanisztikai kérdés, lehetne érdekes összevetéseket tenni Pécs rendszerváltás utáni történetével, de engem nem az elemzés szakmai izgalmai vonzottak, hanem az az őszinte cél, hogy szülővárosom kilábalásai folyamatához bármilyen szerényen is, de hozzájáruljak - engem a Pécs jövője érdekel.
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy Tel-Aviv mai konjukturájához környezete támogatása segített - ellenkezőleg: a környező városok, különösen észak felé, a tengerparton, Herzlia pituah például, kifejezett versenytársak, mind a mai napig. Tel-Aviv is lehetett volna nosztalgiázó kisváros, ha a városvezetés nem kezdeményez. Vagyis, amit Te almának és körtének titulálsz, az legfeljebb ugyanabban az idősíkban igaz, de Tel-Aviv huszonöt-harminc évvel ezelőtti történetében számos, figyelemre méltó hasonlóság is akad.
Ami viszont gyökeresen más, az igaz: a dolgokhoz való hozzáállás. Egy izraeli például sosem azzal foglalkozna, hogy valamiből miért nem lehet tanulni, hanem rácsodálkozna arra, ami másutt jó, és magában azt mondaná: OK, ez érdekes, na csináljuk ezt, csak még jobban!

Szerintem - Zsolnay Kulturális Negyed

Thu, 15 Dec 2011 15:24:35 +0100

Tapasztalataim szerint roppant sikeresek a többféle kortárs kulturális igényt kiszolgáló negyedek. Szándék és pénzügyi kondíció függvényében, létrejöttüket eltérő városfejlesztési modell alapozhatja meg, de nyilvánvalóan létezik a sikerességet támasztó közös paraméter. Ezért is próbálok a Zsolnay Kulturális Negyedről úgy gondolkodni, hogy egymással sem léptékben, sem a beruházások büdzséjét tekintve össze nem mérhető kulturális fejlesztésekre hivatkozom, noha példáim mindegyike a kultúra, a társadalmi- és a mindennapi élet kedvelt színtere.

Szerintem - a közterekről általában

Thu, 15 Dec 2011 11:23:07 +0100

With all respect... de A-M Éva Pécs- Tel-Aviv összevetése városgazdálkodási szempontból is illetve a közterek aspektusából is meglehetősen sántít. TLV egy harmadik világ típusú környezetben egy "booming city" annak minden ismérvével: a népességnövekedéstől kezdve a valóban jó gazdasági kilátásokon át egészen addig, hogy izraelen belül bizinyos mértékig exteritoriális terület, európai város, liberális város. hasonlóan mint a németek Hamburgról tartják, hogy szinte amerikai város.
Ezzel szemben Pécs nem konjunktúrától duzzadó, hátterében mint Éva írja nincs régió, se ország (mert nem szervezte be magának) vagyis a fellendülés az egyikben a szürke álmosság, feltartott kéz és kompetencia és strukturális problémák a másikban. Szóval alma és körte már a startpozícióban! Így aztán a példa nem csak sántít de nem is inspiráló minta. Miközben mégis az: Münchausen lovagja is maga húzta ki magát a slamasztikából.

Szerintem - az új épületekről általában

Thu, 15 Dec 2011 11:09:25 +0100

A moderátor kérésére most tegnapi szösszenetem a docx kiterjesztés helyett doc kiterjesztésben újra feltetem a FALra. így azok is olkvashatják akik a dock kiterjesztést még nem tudják megnyitni. Kellemes szórakozást

Szerintem - az a baj...

Thu, 15 Dec 2011 11:00:36 +0100

Talán annyit tennék hozzá , mint pedagógus , hogy olyan terek jöttek létre ,amik a fiatalokat nem , vagy kis mértékben szólítják meg. Egyik ,bár szűk réteg a gördeszkás generáció csak tiltásokat kap a tértől , de lehetőséget nem . Jó lett volna gondolni arra , hogy minden arra alkalmas helyet belaknak , így kellett volna készíteni nekik olyan padokat korlátokat , ahol nem a tiltás lenne az egyetlen megoldás. A rongálásuk így megelőzhető lett volna ill. egy-egy hely akár kultikus gyülekező hellyé is válhatott volna.
Talán egy ilyen kulturáltan teret használó generáció jobban értett volna abból , ha lehetőségeket kap nem csak tiltást .
Üdvözlettel . Russay Olivér

Vitassuk meg - 5. Hogyan lehetne megóvni az új köztereket a vandáloktól?

Thu, 15 Dec 2011 10:18:14 +0100

Azt gondolom a helyi lakosok figyelő szeme is kell egy-egy közterület állapotának megtartásához. Ha látom, hogy rongálják, kihívom a közterületeseket, vagy a rendőrséget. Esetleg - ha elég bátor vagyok - odamegyek, és normális hangnemben szólok, hogy ne csinálják. Sok fiatal, nem hoz otthonról, iskolából olyan mintát, hogy tudná, a közterületen hogy kell viselkedni. Ha egy kicsit is magának érzi a területet, vigyázni fog rá. Ezt úgy lehet elérni, hogy bevonjuk őket különböző programokba, és megismerjük őket. A "kötelező" önkéntes munka erre nagyon jó, arra kell figyelni, hogy ott végezze, ahol ő is a szabadidejét tölti.

Szerintem - a közterekről általában

Thu, 15 Dec 2011 02:07:57 +0100

Csak az előző bejegyzésemet szeretném pontosítani - csak azt foglalom össze, ami bennem fogalmazódott meg az elmúlt években...

Szerintem - a közterekről általában

Thu, 15 Dec 2011 01:57:22 +0100

Pécs - TLV tengely
Urbánus köztér - mediterrán város

Két város, két köztere, kétféle megújulás. Egymásról kétezer kilométer távolságra és kétezer évnyi múlt különbségével, mégis van mit összehasonlítani.

A mellékletben szereplő írást 12 fotó kíséri, amit ide nem tudtam feltölteni. Bízom benne, hogy a mondanivalóm nélkülük is érthető, de akit érdekelnek a képek is, látogasson el a melléklet alján lévő weblapra.
Bár nem ez az első hozzászólásom az EFAL témákban, úgy éreztem, hogy a pályázat lehetőséget ad arra, hogy összefoglaljam mindazt, ami az EKF kapcsán az elmúlt években megfogalmazódott. Ez a cikk nem a közterekről szól általában, hanem a városról, amelyben a közterek a legfontosabbak - szerintem.

Szerintem - az új épületekről általában

Thu, 15 Dec 2011 01:47:24 +0100

Budapest egyik új színházának elhelyezkedését megépítése idején számos kritika érte. Külvárosi, rossz környéken feküdt, gyárak, földszintes házak között.

Szerintem - Megyer városrész központi területe és kapcsolódó közterületei

Wed, 14 Dec 2011 23:52:16 +0100

Budapest egyik új színházának elhelyezkedését megépítése idején számos kritika érte. Külvárosi, rossz környéken feküdt, gyárak, földszintes házak között.

Szerintem - Megyer városrész központi területe és kapcsolódó közterületei

Wed, 14 Dec 2011 23:37:03 +0100

Főteret a lakótelepeknek!

A csatolt írásban azt a kérdést jártam körül, hogy mi a legfontosabb mozzanata Megyer városrész központi területének és kapcsolódó köztereinek felújításában. Mi az amitől több lesz ez, mint egyszerű köztérfelújítás, és mitől is volt annyira fontos, hogy bekerülhetett az EKF projektjei közé.

Az írásban azon meggyőződésemnek adok hangot, miszerint a paneles technológiával épült épületek közötti közterek átalakítása éppen annyira fontos (lenne), mint az energetikai korszerűsítés.

Szerintem - Pécsi Konferencia- és Koncertközpont

Wed, 14 Dec 2011 22:39:16 +0100

M e s t e r s é g e s t á j a k o n
P é c s e t t é s O s l ó b a n
egy norvég diáklány kultúrákon átívelő utazása

O s l o , 2 0 0 8 . á p r i l i s

Hátizsákos lány száll le a vonatról, talán egyetemista. Bő egy órája van az átszállásig, úgy dönt hát, megnézi a most átadott operaházat. Átküzdi magát a gyorsforgalmi felett a gyalogos felüljárón. Meglepődik, mert Házra számított, de amit lát, Táj inkább, vízen úszó jégtáblákra emlékezteti.
(...)
A vonaton egy brossúrában Pécsről olvas, megtudja, hogy 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viseli majd. Többek között új konferencia- és hangversenytermet terveznek, alig két év alatt akarják felhúzni. Hű, gondolja, az oslói operaházhoz nyolc év kellett, ezek a magyarok tudnak valamit. El is határozza, elvonatozik majd a 2100km-re fekvő kisvárosba.

P é c s 2 0 1 0 . o k t ó b e r

...teljes írás a csatolmányban...

Szerintem - a közterekről általában

Wed, 14 Dec 2011 18:29:53 +0100

A közterekről általában nehéz véleményt mondani, mert sok különböző, helyszínspecifikus megoldási nehézség volt velük kapcsolatban, de azért fennáll egy-két általánosabb probléma, melyek könnyebben észrevehetőek. Az egyik ilyen természetesen a közlekedésszervezés, autóforgalom problémája, ami ugye nem új keletű, Pécs egyik legnagyobb hátránya volt az EKF előtt is az a hatalmas átmenőforgalom, ami keresztül megy a városon. Volt olyan közterület beruházás, amit teljes egészében meghatározott ez a szempont, a Kórház tér például tényleg csak enyhe szépészeti beavatkozáson esett át és amíg olyan fokú forgalmi csomópont marad nem is lehet rajta komolyabban változtatni. A Ferences templom előtti térnél is hasonló a probléma, ami azonban még fájóbb, ugyanis itt tényleg volt esély arra, hogy valamilyen forgalomeltereléssel sikerüljön élhetőbbé és használhatóvá tenni a teret. Az átadás után lejátszódott tipikus (és azért elég nevetséges) burkolatcsere pedig mindent elmond az átalakítások levezényléséről. Ha nem is ilyen mértékben, de a Vasarely tér is megsínyli a Lánc utca, Alsóhavi utca forgalmát, bár itt ugyanannyira rányomja a bélyegét a térre annak bántóan egyszerű, kopár felülete. Ez a színtelen, „semmilyen” kinézet pedig a másik általános probléma a beruházásokkal, különösen pedig néhány térfelujításnál. Nyilván az erőteljesebb színek alkalmazása közfelületen nagyon nehéz kérdés, ami könnyedén a visszájára fordulhat. Nem elég az esztétikai nézőpont, fontos az is, hogy a teret használók, a környéken lakók mit gondolnának oda illőnek, de mégis egyes, az EKF-re átadott területek, köszönhetően ezeknek az egyszínű (általában valamilyen fehér, de inkább szürkébe hajló) felületeknek és robosztus megoldásoknak még ma is úgy festenek, mintha félkész állapotban lennének. A legjobb példa erre a Rókus utca átalakítása, ami ugyan szebb lett mint volt, de még mindig nincs karaktere. Gondoljuk el, hogy bátrabb, erőteljesebb az utca aljától a szoborig fokozatosan kiterjedő színekkel mennyivel élettel telibb, mozgalmasabb rész lehetne ez is. Az egyetem közelsége miatt a Kővirág szobor körüli rész valóban használva lenne, nem csak átrohannának rajta az emberek. Az előbb említett Vasarely térnél ugyanezeket lehetne elmondani, azzal az apró megjegyzéssel, hogy ha a város olyan megbecsült alakjáról nevezünk el egy közteret, akinek művészete a lehető legtávolabb áll attól a kopár egyszerűségtől, amit jelenleg ott láthatunk, akkor ez még indokoltabbá tenné ennek megváltoztatását. Persze vannak olyan terek, ahol ez nem merül fel, így a Kossuth tér és a Széchenyi tér nem feltétlenül kiált hasonló beavatkozásért, előbbihez mint nagyrészt használati térhez, utóbbihoz pedig mint a mediterrán város képzetének szimbolikus megtestesítőjéhez passzol ez a lecsupaszított megjelenés.

Szerintem - a közterekről általában

Wed, 14 Dec 2011 17:34:41 +0100

Az EKF projekt kapcsán számtalan tér újult meg. Én csak azokról tudok kritikát mondani, amelyeken magam is jártam, hisz a véleményalkotásnak szerintem ez minimális feltétele. A látottakkal kapcsolatban igen vegyesek az érzelmeim. A beküldött fájlban részletesebben fejtem ki, hogy miért is és mi az, ami a legkevésbé tetszik, illetve mi az ami szerethetően valósult meg.
Végső konklúzióként elmondható, hogy sok korábbi jellegtelen szürke tér sikeresen megújult, mind funkcióját, mind külsejét tekintve, illetve több terület is széppé vált, csak funkciójukban akadnak hiányosságok, vagyis az EKF hatása alapvetően pozitív. Akad azonban egy tér, amely megújulás helyett inkább eltűnt, ez pedig ahogy fent is írtam, a Széchenyi tér, amely az átalakítások után elvesztette múltját és lelkét, így válva tucat térré.

Szerintem - az a baj...

Wed, 14 Dec 2011 16:53:02 +0100

ML 3. cikkében az a megállapítás, hogy "megfelelő anyagi támogatás" meg alább "szűkös költségvetés" komoly világnézeti tévedés! Egy Pécs méretű polisz, városrégió ennyi iniciáló támogatás mellett, ennél sokkal, de sokkal többet tudott volna magából "kizzadni", produkálni. Nem a pénz, a forrás volt kevés (mert az szerintem éppen, hogy sok volt!) hanem a struktúra rossz, amelyben és ahogy az felhasználásra került és még mindig kerül és kerülni fog. Ahogy JFK mondta: Ne azt kérdezt mit tehet érted Amerika, hanem mit teszel Te Amerikáért! Pécs mit tesz önmagáért?

Szerintem - az új épületekről általában

Wed, 14 Dec 2011 16:38:45 +0100

Wohltemperiertes Blöff
Pótcselekvés a beruházásokkal foglalkozni. Hogy miért? Erről szól a cikk....

Szerintem - a közterekről általában

Wed, 14 Dec 2011 14:18:26 +0100

Élet az EKF után

Nem látom értelmét e megszólalásnak, mert észrevételeimnek már semmi haszna, írásommal már nem változtathatok a meglévőn. Amit pedig még az építési munkálatok megkezdése előtt, és közben szóvá tettem, az észérveknek nem volt elfogadója. Véleményem szerint nincs pozitív hozadéka e beruházásoknak, de sikerült hosszú időre tönkretenni a várost.
Pécsett az EKF pénzekből végrehajtott térátalakítások és más útfelújítások a tömegközlekedés és forgalmi fejlődés szempontjából átgondolatlanok és összehangolatlanok. Összességükben „tákolt jellegűek”. Ahány tér, felület, annyiféle burkolat, utcabútor, villanyoszlop. Látszik, hogy a megbízásokért való lobbyzás termékei. Közös jellemzőjük a terek esetében a meglévő faállomány megfelelő pótlására (fagyönggyel fertőzött elöregedett fák cseréjére a 48-as téren) nem került sor, többnyire csak a mostan divatos hibrid-fákkal (ráoltott koronával) történt néhány pótlás, és fásítás (Kossuth utcában a Búza térig). A meglévő hársfákat csúnyán csonkították a Széchenyi téren, a Sétatér gesztenyefa-sora még most is hiányos. Cserjéket, bokrokat alig ültettek (öntözésük a kígyózó csövekből nem megfelelő), viszont a sétautakat és a parkot körbevevő járdákat oly mértékben szélesítették lekövezéssel, hogy autóval járhatók legyenek, ezáltal is csökkentve a zöldfelületet. Az úttest elhatárolására sok helyütt feleslegesen kőpollerek sorát helyezték ki. A parkok felének lekövezése felesleges volt (most se tér, se park), azonkívül a 48-as téren és a Tettye derekán, (a rom alatt) átadás óta egyszer sem működő, a burkolatból felszökő víz- játék készítése is pazarló beruházás. A fekvő kőhasáb padok úgyszintén.
A Tettye lábánál a vízfolyások nyílt vezetése óriási földmunkával és terméskőburkolattal történt, ráadásul „Vízikerék” beállítása ismét teljesen felesleges, pazarló, a városi forgalmat, a terület használhatóságát ellehetetlenítő beruházás (Vincze utca végén épített terméskőfalú gödör-útbeszűkítő is csak szemétgödörnek használható. A tömegközlekedés kiszorítása, – a belváros átmenő buszforgalmának megszüntetése káros, mert épp a legszélesebb, kétirányú forgalomra alkalmas utcákból lettek sétálóutcák, (Irgalmasok utcája, részben a Hunyadi út is, Egyetem utca, Universitas u. a Rendőrség mellett). A szűk belvárosi utcákra terhelték a járműforgalmat, az egyirányúsítással több utcán kanyargással, tehát hosszabb úthasználattal (pöfögéssel) juthatnak célba az ott lakók. Ráadásul a parkolóhelyek kijelölése együtt járt a járdavonalak „leffenytű kinövéseivel” ahová a parkolóórákat, forgalmi táblákat helyezték, tovább szűkítve a kihasználható helyeket. A Tímár u, Bercsényi u-ban a Rákóczi útra kikanyarodásra váró autók olykor még a Munkácsy utcán is várakoznak, túráztatva a motort, hogy a következő zöld hullámban indulhassanak, így a belváros levegője aligha lett jobb. Ha már sétálóutca, akkor nem kellene annyira berendezni: mozdíthatatlan széles kőpadokkal, dézsanövényekkel. Ezek helyén éppen létre lehetett volna hozni a biciklisek számára egy elkülönített közlekedősávot (Irgalmasok utcája). Ugyanerre lehetőség nyílt volna a Kossuth utcában is, ha a Király utca faltól-falig történő burkolatát folytatták volna, és a „Budai kapu” műromával nem lehetetlenítették volna el teljesen az utca használhatóságát. (Gyalogosnak is bokatörő, kényelmetlen) Pedig a Zsolnay negyed és a Tudásközpont felé ez útvonal a biciklisek és gyalogosok számára kikerülhetetlen. A Kossuth utca járdájának megemelése, a vaskandeláberek sűrű sora és a járdaszéleken még a gyalogosok számára is balesetveszélyes kőhasáb-sor (poller) felesleges akadály. Hiszen az úttest fölötti lógatott közvilágítás is megmaradt és jól funkcionált. Ha eltávolítanák az anakronisztikus „gázlámpa-imitációkat, kőhasábsort, jutna hely egy biciklisávnak is. A Budai kapunál az út közepére húzott nagy dézsás növények a gyalogokat és autósokat egyaránt a szlalomozás-gyakorlására késztetik.
Az utcák, terek elsősorban közlekedésre valók, kár, hogy rendezvénytermeket akarnak vele helyettesíteni, illetve játszóteret, sportpályát. A Széchenyi téren miért egy korábbi, fejletlenebb állapothoz közelítettek, és miért nem a modern kor funkciók szerinti tagoltságát, többirányú használhatóságát tökéletesítették? A vízfelületekkel, „virágkiállításféle dézsanövényekkel” csak a „Látványosságok társadalmának” igényeihez igazították. Lehet, hogy csak az alkalmi vásárokhoz, rendezvényekhez és tüntetésekhez kellett helyet csinálni itt? A városház tornyának díszkivilágítását is csak a város ünnepei idején kéne üzemeltetni (költséges fényszennyezés a napi gyakoriságú, éjfélig tartó üzemeltetése) Az, hogy a Széchenyi téren mindig elég sok ember látható, azt nem a kedveltségének, használhatóságának fokmérője (és az átalakítás feletti örömé), hanem mert forgalmi csomópont, és a beletorkolló utcák lakosainak és a főutcába igyekvőknek szükségszerűen itt kell áthaladniuk.
A Széchenyi tér alól felszedték a korábbi, csodás bazalt kockakőburkolatot, ami kiváló útalap volt, és jól bírta aszfaltfedéssel a ráterhelt forgalmat. Az új, kínai gránitburkolatra a maga „csúszós granulátum” alapján és az alatt az „alig semmivel” valóban nem vihető forgalom. A környező utcákból ide kivezető érintő forgalomnál felesleges és ronda a vas pálcikakorlátok sora és az otromba, piros csíkos forgalmi jel a hajtűkanyarnál. A városház előtti „sírkert” a virágok ellenére nem idevaló, de legalább mindig eszembe jutnak róla az erről döntést hozók (mindegyiket beleállítanám a megfelelő lyukba) Máig sem értem, hogy masszív betonkonténer-alapozásra ehhez miért volt szükség? Talán a mellette lévő szökőkút víztárolójához és gépészeti berendezéséhez kellett ellensúlynak? Mennyivel használhatóbb lett volna, ha a Virág cukrászda oldalán lévő vaskerítésű parkot ugyanilyen méretekbe áttükrözték volna a városház elé (ahogy korábban volt). Mindenesetre használhatóbb lenne, csak néhány fotós neheztelne miatta, hogy a fák miatt nem tudja zavartalanul fényképezni az épületet.
Sajnos, a mai generációnak a látvány, a fényképezhetőség fontosabb, mint a lombhullással élő fák telepítése, megőrzése. A Tudásközponthoz vezető leszűkített Universitas utca északi oldalára korcsra nyírt „alibi” (bonsaiosított) díszfákat ültettek. A déli oldalra a nyáron dézsás legyezőpálmák kerültek, ahelyett, hogy egyszer s mindenkorra néhány hársfát ültettek volna az út mellé, a dombos emelkedésre legalább egy platánfát, vagy vadgesztenyét. A főbejárati lépcső bevezető szakaszán illetve a könyvtárt körülvevő kősivatag csonkakúp alakú fémkonténerekben senyved némi zöld. Kár volt ezért lekövezni ekkora felületet, amit végül nem lehet használni mert ilyen konténerekkel zsúfolják tele.
A Tudásközpont hiányosságairól már írtam, a „kaptár” fölösleges, költségnövelő használhatatlanságáról, a közös légtér-, fűtés-, klíma-, illat-, zaj-problémáiról. Mindez az emeleteken olvasni vágyók közös élménye. A helyszín alkalmatlansága ilyen célú középületre (Kodály Központ is) minden, a város múltjáról némi ismerettel rendelkező polgár számára – talajmechanikai vizsgálatok nélkül is nyilvánvaló volt, csak a döntéshozók és a felelőtlen beruházók nem vették tudomásul, mert csak a „rohamost valamit felmutatni” programjával éltek. Nem véletlenül használták a Balokányt elődeink parknak, strandnak, sportpályának, temetőnek. Zsolnay Vilmos is a Rákóczi út déli oldalán lévő területen található források vizét vezette be a gyárába, s a vasúti szállítás, kontaktus kedvéért oda épített gyáregységekhez, kemencék üzemeléséhez a falak nedvesedése nem volt zavaró, illetve alagsor, pincézése e résznek tudtommal nem is volt, tehát az átépítésnél – ezek létesítésekor nyilvánvaló lett a terület magas talajvízszintje, amit a város vízfolyásainak „lefolyása” is gazdagít. Tehát míg gyarapodtunk megalomániás beruházásokkal, belehalunk „köhögős üzemmódú” működtetésébe is. A helykiválasztás hibája a perifériális elhelyezés. Akár Uránvárosban, az Egyetem központi épületével szemközti, azóta lebontott laktanya telkén, vagy a Tüzér utcai, már akkor megszüntetett sportpálya telkén is, de leginkább a Búza tér alján, a Fémipari iskolával szemközti telek- lett volna ideális, de még a Lánc utcai rendelő előtti téren is használhatóbb lett volna a hangversenyterem, mert nem kellett volna a hangversenyre igyekvőknek a forgalmas Rákóczi úton és más forgalmas kereszteződéseken átvergődniük. A Belváros kulturális intézményei megszűntével kevésbé frekventált helyszín lesz, elöregedett lakossága már nem lesz e távoli helyszíneken a kívánt gyakoriságú kultúrafogyasztó.
A Zsolnay gyár kulturális negyede is valószínűleg csak „téli üzemmódban” – az iskolaév alatt – lesz igazán élettel teli. A sok intézmény ilyen koncentrációjába a város távoli pontjairól a satnya tömegközlekedéssel nem lehet fizetőképes közönséget biztosítani. Itt is a gyárépületek körüli park jó részét felszámolták, túl sok az épületek között a kövezett felület, az épületekkel körülzárt udvarok „katlanhatása” nem lesz vonzerő az ide szervezett programokhoz, vagy majd nyári szünetet tartanak.

A Tettyén a romok között a Nyári színház a kánikulák idején igazi felüdülést adott, a lombos park és az Irma út felől mindig lengedező légáramlás 5–6 fokkal enyhébbé tette a klímát a belváros fülledtségéhez képest. Az értelmetlen kilátó helyett, vagy mellé, ha mégis odaszuszakolják a színház kellékeit, a környezet elsivatagosítása miatt már nem fogja tudni az előbbieket nyújtani.
A Havihegyen az út menti fasétány felesleges és vonzerőromboló beruházás volt, az egész út a templomig e „városiasítással, sűrű lámpasorral” elvesztette minden természetességét, vonzerejét. E rész lakósűrűsége, lakottsága sem igényelte ezt a városi komfortot. Most az utolsó háborítatlan zöldfelületet- a Kálvária-dombot is lekövezik, védett növényzetének jelentős ritkításával, kiirtásával, viszont ide is sétaút, pad, világítás (felesleges) sőt kilátó építését kezdték meg. Tervei nem kaptak nyilvánosságot, vajon a kilátó hogyan fog viszonyulni a dombtető kápolnájához, ami a Széchényi térről is kedves látványt nyújt, üde környezetével. Tavaszkor e dombot körüljárva, vagy a kápolna bejáratához fölsétálva a belvárosi lakos itt élvezhette a virágzó orgona, bodza, vadrózsa, spirea, labdarózsa, jázmin és akác illatát és pazar látványát. Most majd ezt is elfelejthetjük, mert ettől is megfosztanak. Majd felmehetünk a kilátóba és „élvezhetjük” a szmogba burkolódzó kopár házrengeteget, akár hencegő díszkivilágításban.

Mendöl Zsuzsanna

Szerintem - Pécsi Konferencia- és Koncertközpont

Wed, 14 Dec 2011 14:02:39 +0100

Számomra a Kodály Központ egy műalkotás.